Pongrácz Ágnes

versek, gyöngyök, kristályok

Month: szeptember 2017

cölesztin

Fénykép-0030

Azzal kezdem, ami számomra a legmegdöbbentőbb volt a cölesztin tulajdonságai között, s ez az oldhatósága: “savakban nem, de vízben kissé oldódik”.

A cölesztin stroncium-szulfát.  A szulfátok között a  barit csoport tagja. Az 1700-as évek legvégén írták le először. Az elnevezése a latin caelum” szóból származik, amely mennyországot, égboltot jelent, és az ásvány halványkék színére utal. A cölesztin kristályok formájában , valamint tömör masszív és rostos formákban fordul elő. Többnyire üledékes kőzetekben található, hidrotermás érctelérekben kalcit és kvarc társaságában keletkezik.  A cölesztin magas stroncium tartalma miatt fontos ipari nyersanyag. Az üveggyártásban adalékanyagként, a kerámiaiparban mázanyagnak hasznosítják, emellett tűzijátékokban és fémötvözetekben használják fel. (A stroncium izotópjairól itt a cölesztin kapcsán nem teszünk említést.) A gyűjtők körében is nagyon keresett ásvány.

A világon számos helyen megtalálható. Hazánkban Gyöngyösoroszi, Eplény és Zsámbék közelében. A bengáliai papok lángfestésre használták a cölesztint, segítségével hozták létre a bíborvörös bengálitüzet. A világ legnagyobb cölesztin geódája tulajdonképpen egy 11 m átmérőjű barlang az Ohio-i Put-in-Bay községben.

Fénykép-0009

Fénykép-0011Fénykép-0014

Cölesztin képlete: SrSO4
Sűrűség (g/cm3): 3,9 – 4,0
Kristályrendszer: rombos
Keménység: 3-3,5
Törése: egyenetlen
Kitartás: törékeny
Hasadás: jó
Átlátszóság: átlátszó, áttetsző
Ragyogás: üvegfényű
Szín: színtelen, gyakran kékes, ritkábban vörös vagy zöld
Porszín: fehér

cölesztin 3

341.8g/Natural sparkling blue celestite crystal geode cluster specimen

cölesztin ff

cölesztin hh

154g Rare Top Grade Gorgeous Sky Blue Celestite Geode Rough Reiki Crystal

Fénykép-0012

Az az igazság, hogy már nagyon régen szerettem volna cölesztin kristályt. Ha egyszer eljutok a Balaton Múzeumba Keszthelyen, egészen biztos, hogy onnan is hozok majd egyet, ha lesz még, akkor. Ugyanis itthon ott volt a legolcsóbb, s ezt úgy két-három éve “kinéztem”.  Bár azóta nyílt egy sor hazai ásvány webáruház, érdemes több helyen böngészni.  Az idén nyáron azonban szinte egymás után a szemem elé került két “kihagyhatatlan” ajánlat, így kerültek hozzám ezek a kb. 6 cm-es geódák Kínából. (Az egyik éppen mosolyog a fényben a fenti képen.) A feltételezett hatásaikról csak annyit tudok mondani, hogy “szépek”, megnyugtató, derűs színük van.  Magam ugyan egyáltalán nem érzem a rezgésüket, de kétség kívül lehet gyönyörködni bennük, és már ez is nyugtató lehet. S ja, és biztos, ami biztos, azért ne tegyük vízbe. (Állítólag erős napfényben is kifakul, de én azért nem zárnám sötétbe…)
Fénykép-0029

Fénykép-0023

Feltételezett hatásai: Vonzza a szerencsét, feltárja az igazságot, egyensúlyt, rendet és harmonikus légkört teremt. Támogatja a a spirituális gyógyulást és fejlődést. Segíti a megbocsátást. Torokra és mellkasra, légzési nehézségeknél hasznos. Fizikai kimerültség esetén új energiát ad. A cölesztin nemcsak értékes ékszere lakásunknak, hanem az eddig nem ismert melegséget, szeretet és hűséget ajándékoz, valamint harmonikusabb kapcsolatot a családtagok között. Elűzi a félelmet, a depressziót és rossz hangulat, és helyettük harmóniára, boldogságra, bizalomra, és hűségre biztat.

Fénykép-0017

Fénykép-0015

Fénykép-0014

Fénykép-0021

Fénykép-0020

Fénykép-0033

Fénykép-0013

Fénykép-0016

Fénykép-0019

Fénykép-0031Fénykép-0024

Fénykép-0025

 

addig

21601721231_8b94c4dda0_b

addig
én nem tudtam
hogy akkor éjjel
zokogtak a felhők
s hogy egyszer nappal
táncoltak a csillagok

addig
én nem tudtam
hogy minden fűszál
Isten felé hajlik
s az Élet Fénye porhoz ér
és ott ragyog
én egészen addig nem tudtam
hogy itt vagyok
ameddig nem beszéltem a Nappal

azóta élek
a reggelekben
és a remény-sugárban

beszélj a Nappal
mondd el neki a bánatod
azt hogy az a kósza hajszál
ami tegnap elhagyott
ma új párnákon ébredt
mondd el hogy a tücskök
nemcsak neked zenélnek
és hogy megint rántás-szagban
úszott el az alkonyod
mondd el hogy az a kis-virág
amelyik az út mentén most éppen
sárgán virít
megfagy majd ha dér lesz

beszélj a Nappal
beszélj és mondd el neki
minden kicsi vidámságodat
azt hogy Tüske viccelt tegnap este hatkor
azt hogy egy pepita-paprikás nadrág az műremek
mondd el hogy nincs is új-mennyország
ha szeretnek téged
és ha te is szeretsz

beszélj a nappal
a fűvel a fával
ha védelmet kérsz
beszélj magával Szent Mihállyal
beszélj velem
s én hallgatok majd
– lehet –

beszélj a Nappal
és mindenki hallgat
– angyalok állnak őrt szelíden

2014.

21404825170_2d452a2d6d_b

Larimar / pektolit

Fénykép-0068 m

A larimar kék pektolit.

A pektolit egy fehér-szürke ásvány, amely a szilikátok osztályába, ezen belül is a lánc-szilikátok közé tartozik. 1828-ban írták le először egy olaszországi Baldo-hegyen lévő lelőhelyről. Triklinikus rendszerben kristályosodik, a Mohs-féle skála szerinti keménysége 4,5-5. Elsődleges ásványként jelenik meg a bazaltok és diabázok hidrotermális üregeiben, a szerpentinitekben a zeolitok és a kalcitok között. Világszerte számos helyen megtalálható.

A larimar eddig egyetlen lelőhelye a világon a Domonikai Köztársaságban van, Barahona félszigeten. Megkülönböztethető, kék színét a réz-szennyeződéseknek köszönheti.
A pektolit kémiai képlete: NaCa2Si3O8(OH)
A larimar kémiai képlete: NaCa2Si3O8(OH) + Co,Cu,V

1974-ben a Dominikai Köztársaság dél-nyugati részén egy Norman Rilling nevű alkalmazott talált néhány szép kék követ, és megmutatta Miguel Mendez helyi geológusnak. Mendez megvizsgálta azokat, a pektolitokhoz sorolta be, és a féldrágakő nevét lánya, Larissa nevéből és a spanyolul tengert jelentő “mar” szóból larimarnak nevezte el.

Fénykép-0102

Larimar – réztartalmú pektolit
Sűrűség (g/cm3): 2,84-2,90
Kristályrendszer: triklin
Keménység: 4,5-5 (legfeljebb 6)
Törése: egyenetlen
Kitartás: törékeny
Hasadás: tökéletes
Átlátszóság: átlátszótól az átlátszatlanig
Ragyogás: selymes
Szín: fehér, kékes fehér, kék, tengerkék, zöldes kék, szürkés
Porszín: fehér

Fénykép-0029 m

A larimar az a kő, amelyet nem lehet megkapni háromszáz forintért.
Gyönyörű féldrágakő! Ha nem olvassunk arról, hogy az angyalokhoz kapcsolódik, vagy figyelmen kívül hagyjuk azt, hogy atlantiszi kőnek is nevezik, akkor is feltűnő a szépsége. (“Felfedezése után nem tudtak mit kezdeni a kővel, legtöbbször csak dísztárgy volt a helyiek házaiban. …Egy leleményes dominikai terjesztette el a történetet az elsüllyedt Atlantisz és a kő kapcsolatáról, és ő nevezte el Atlantisz-kőnek. Ezzel indult el a kő sikertörténete.” : – )

Fénykép-0074

Legelőször Kuk Márta ásványokról szóló természetgyógyászati könyvében találkoztam a larimar (delfinkő) nevével. Aztán utána keresetem a neten, és persze, hogy szerettem volna ilyet, de ugyancsak drágának találtam, míg nem egy USA-ban lévő ásványkereskedőnél, megtaláltam a legolcsóbb megoldást 2015 októberében. Egy dollár alatt kínált két darab larimar gyöngyöcskét, s bár azóta sem találkoztam ilyen kedvezménnyel, de ez az eladó az első vásárlás esetén nem kért postaköltséget. Így lett két gyönyörű, aprócska, 8 mm-es larimar gyöngyöm az USA-ból.Fénykép-0001 mAz évek során az egyik gyöngyöt már “sikerült” elhagynom, a másikat sokáig az ékszereim között őrizgettem, aztán tegnap este elhatároztam, hogy felfűzöm egy labradorit gyöngysor közepébe.Fénykép-0008

Ilyen lett.

Fénykép-0022

Miután az ember nem élhet larimartalanul,  2016 márciusában és áprilisában végre rászántam magam, és azt az ezer forint körüli összeget, amiért már lehet csiszolt követ kapni.

larimár

14.60 CTs NATURAL SKY BLUE DESIGNER LARIMAR OVAL CABOCHON 12.80 CTs 100% NATURAL DOMINICAN REPUBLIC LARIMAR PEAR CABOCHON LOOSE GEMSTONE

12.80-CTs- NATURAL-DOMINICAN-REPUBLIC-LARIMAR-PEAR-CABOCHON-LOOSE-GEMSTONE

A fenti két csiszolt kő Indiából érkezett, de itthon is lehet találni elfogadható minőségű és árú larimarokat. Aztán most, ahogyan “anyagot gyűjtöttem” a larimarról való ismereteim bővítéséhez, sikerült találkoznom azzal is, hogy bizony-bizony a larimar is “fényérzékeny” kő.
“A Larimar színe a nagyon világos kéktől a zöldes kékig terjedhet, a közepes égszínkéktől a “vulkanikus kékig”, hasonlóan a türkizhez. Ritkán szilárd színekben formálódik; a legtöbb kövek fehér körkörös marbling mintákat mutatnak. A kék szín réz nyomainak köszönhető. Egyes kőzetek az oxidáció és a vas jelenléte következtében zöld, vörös vagy barna foltokat is mutathatnak. A kevésbé fehér és mélyebb kék színekkel rendelkező kőzetek a legértékesebbek. A minőségi osztályozás szín szerint történik; fehér a legalacsonyabb minőség, míg a vulkanikus kék a legmagasabb minőség. Színe fényérzékeny, és erős napfény és hő hatására elhalványul.”
Nem tudom, mennyire erős napfény és erős hő hatására fakul meg a larimar színe, azonban várhatóan ez nem azt jelenti, hogy folyamatosan fekete dobozban kell tartani. Minek az ékszer, ha nem lehet hordani?  De inkább valóban óvatosan bánjunk vele. A mostani fényképekkel nem igazán sikerült megjelenítenem a larimarjaim valódi színét, azonban ha halványodott is a színük az eltelt egy-két év során, nem számottevő módosulásról van szó. (Egyelőre.)Fénykép-0066Amit elmesélek még a larimarról, azon kívül, hogy való igaz, hogy az értékét a nagysága, a minősége (a szépsége) határozza meg, sajnos, ezt is hamisítják. Eddig sikerült megúsznom, hogy hamisítványt vegyek meg jó áron, azonban nagyon könnyen “bele lehet futni” hamisított ékszerekbe. Szerencsére azonban, nem tudják igazán jól utánozni ezt a féldrágakövet. A larimar ragyog, fénylik, mindig egyedi mintázatú és kevésbé homogén színű. Az utánzatok fénytelenek maradnak (és ez a fényképeken is jól felismerhető különbség.)  Talán inkább legyen benne egy kis “zárvány”, főként ha a kő hátoldalán van, és az nem lesz olyan nagy “tragédia”.

Fénykép-0056

A csiszolt vagy a vágott köveknél jóval olcsóbban be lehet szerezni az ásvány splittereket. Magam Kínából szerzem be. Megbízható eladóktól, és többnyire ott is licitálok rá. (Közben veszek még egy kis korallt vagy egy kis gyöngyöt 🙂 szóval lehet, hogy mégsem olcsó, az, ami olcsó…) de tény, hogy a larimar az larimar.

larimar 34 col larimar 2017 a larimar 2017 b Fénykép-0070

A  feltételezett gyógyhatásaival kapcsolatban, semmilyen személyes megosztható információm nincsen, csak az, ami neten van (itthon és máshol). Végül is azért szeretem a larimart, mert légiesen szép.

Fénykép-0020 k

Fénykép-0029

Feltételezett hatásai: A larimar spirituális kő.  Új dimenziókat nyit meg, ösztönzi a Föld fejlődését.  Szeretet, békét sugároz, erősíti a nyugalmat.  Segít könnyen mély meditatív állapotba jutni.  Könnyíti a kapcsolatfelvételt az angyalokkal, kitűnő kő azoknak akik a lélektársukat keresik. Harmonizálja és fokozza a szervezet öngyógyító erőit.  Főleg a porc és torok betegségeire hatékony; oldja az energiablokkokat a mellkasban, a fejben és a nyakban. Ugyancsak előnyös rátenni a betokosodott ízületekre és elzáródott artériákra. Élénkíti az agy tevékenységét. Erőt ad ötleteink megvalósításához, segíti a szellemi növekedést. Kilendít passzivitásunkból, javítja tetterőnket. Belső nyugalmat ad. A félelem, a szenvedés, és az eltúlzott érzelmek feloldásában segít. Olyan időszakokban, amikor sok stressz ér bennünket, vagy elkerülhetetlen változások történnek, lehetővé teszi, hogy nagy lelki nyugalommal nézzünk szembe a kihívásokkal. A larimar nyugalmat és kiegyensúlyozottságot hoz az életünkbe, ugyanakkor újra előhozza belőlük a játékos és örömteli gyermeki énünket. Támogatja a konstruktív gondolkodást és a kreativitást. Megtisztítja a test meridiánjait. A nőknek segít újra összhangba kerülniük az ösztönös nőiességükkel.

Fénykép-0026

Fénykép-0030

Fénykép-0021

Fénykép-0021

Fénykép-0019

Fénykép-0034

Fénykép-0092

Fénykép-0038

Fénykép-0078

A nap szeme

Ősz, te már itt laksz. A juhar-levéllel
földre rárázod keserű imámat.
Jajszavam hallgat, megül ékes erdőn,
kései köd lesz.

Rút ezüst felhőn napot ütni jöttem:
szórja rám fényét, sugarát kegyekkel.
Más felé néz most az arany-tekintet:
Lásd, neked árad.

2008.

 

Fénykép-0036

Fuchsit/muszkovit

Fénykép-0011

A fuchsit a muszkovit zöld színű, krómtartalmú változata. A szilikátok osztályába, s ezen belül a rétegszilikátok közé tartozik.  A muszkovit monoklin rendszerben kristályosodó fehér, zöldes, sárgás, rózsaszínes és szürke színekben megjelenő ásvány. Táblás kristályai, lemezes és pikkelyes halmazokban, tömegesen jelennek meg. Metamorfózissal, különféle kőzetekben, így csillámpalákban, gneiszekben, magmásan gránitokban, pegmatitokban, hidrotermálisan telérekben vagy érctelérek közelében keletkezik. Fontos kőzetalkotó ásvány, kísérő ásványai lehetnek: kvarc, káliföldpátok, albit és biotit.

Fénykép-0016

Visszatérünk az első mondathoz: a fuchsit zöld színű muszkovit. Legelőször az Alpokban találták meg, és a nevét Johann Fuchs német mineralógusról kapta. Több helyen lehet “fukszit”-ként leírva megtalálni, magam a Bognár-féle továbbutaló sort “fuchsit (V) Cr-tartalmú muszkovit” helyesírási formáját hoztam ide, de találkozni lehet “fuxit”-tal, ami már kicsit olyan elnevezés, mit a tyúxar. Nem emlékszem, hogy mikor és hogyan került hozzám a nagyobb és sötétebb színű fuchsit darab. Úgy 15-20 éve “őrizgetem”, mindig is tudtam róla, hogy fuchsit, de annak, hogy hová kell besorolni, és hogyan lehet helyesen vagy kevésbé helyesen a nevét leírni, csak most a napokban néztem utána.

Fénykép-0001

Fénykép-0028 n

A kisebb és világosabb színű fuchsit egészen friss szerzemény. Összehasonlításként szerettem volna már egy ideje egy másik ásvány darabkát is, csakhogy itthon is drágának tartottam, külföldön se találtam meg akciósan, s végül is a postaköltséget spóroltam meg azzal, hogy Indiából érkezett ez a zöld muszkovit csillám.

23.70 Cts Natural FUCHSITE Gemstone 35x17 mm India

23.70 Cts Natural FUCHSITE Gemstone 35×17 mm India

Muszkovit lelőhelyek vannak Magyarországon: Sopron, Velencei-hg., Sukoró, Pákozd, Szarvaskő.  A muszkovit fuchsit változatát találták meg pl.  Velem mellett a Kőszegi-hegységben. Lelőhelyei vannak még  a következő országokban: Kanada, Oroszország, India, Brazília, Szlovákia, Románia, Amerikai Egyesült Államok stb.

Fénykép-0017Fuchsit

Képlete: Kal2(OH,F)2(AlSi3O10)
Sűrűség (g/cm3): 2,7-3,1
Kristályrendszer: monoklin
Keménység: 2,5
Törése: egyenetlen
Hasadás: tökéletes
Átlátszóság: átlátszótól az átlátszatlanig
Szín: zöld
Porszín: színtelen, fehér
Fénye: üveg- vagy gyöngyházfény

Fénykép-0026

Fénykép-0029

Fénykép-0023

Feltételezett hatásai: Arra ösztönöz, hogy egészségünkkel és jólétünkkel többet törődjünk. A gyógyítók segítő kövének is tartják. A fuchsit megnöveli a kristályok energiáját, és elősegíti az átadásukat. Véget vet a mártíromságra való hajlamnak, reális önértékelésre tanít, és arra, hogy mindig csak annyit tegyünk meg másokért amennyi szükséges. Ellenállóbbá tesz a lelki megterhelésekkel szemben, javítja a figyelmet és a teljesítőképességet. Idegnyugtató hatása van, minden stressz okozta elváltozás gyógyítója (például szív- és gyomorproblémák). Növeli a csont és izomrendszer rugalmasságát. Erősíti az immunrendszert.

Fénykép-0036

Fénykép-0011

Fénykép-0025

Fénykép-0097

egig_ero_fak

A végtelenbe nyúlva

Jeles Teréz : Égig érő fa című festményéhez

Uba vár
ott ül a semmi tövében
lábának ráncai földbe tapadnak
hét keze lendül az égre
még magasabbra

Uba áll
kék szemén ébred a szellő
dús haján angyali ének
röppen a légbe
még magasabbra
még magasabbra

Uba száll
végtelen álom az ujja
átviszi lelkem a szférán
s még magasabbra
még magasabbra
még magasabbra

lenéz – szédül – vár – mesét mond egy bonsainak
…most elhallgat…
2012.

egig_ero_fak

Amazonit

Újraközlöm, mert folyamatosan hozzászólásokat kellett törölnöm. Kereső-robotok hirdetésekkel bombázták ezt a lehetőséget, s bízom benne, hogy így már nem találnak meg.

Mielőtt bármit is írnék amazonit kapcsán, el kell mesélnem, hogy már megint nem tudtam a rendszertani besorolásban megtalálni.

Földpát. Ez rendben van. Mindenütt így szerepel. A földpátok azok szilikátok. Ez is rendben. Azonban a szilikátok között a földpátoknál nincs ott az amazonit.  Az angol nyelvű lapoknál sincs a földpátoknál (Feldspar) az amazonit (Amazonite).

Akkor most hol van? Gyerünk az “Ásványnévtár”-hoz. A földpátoknál ott sincs, viszont az “a” betűnél megtalálom ezt: “amazonit (V) kékeszöld mikroklin“.

Boldogság, béke.  Megvan az amazonit, ami nem más, mint a kékeszöld mikroklin.

Ha valaki azt gondolná, hogy az amazonit a több mint 4000 féle ásvány között igazi ritkaságnak számítana, vagy a gyűjtők körében népszerűtlen lenne,  vagy az ásványboltok kínálatában ne lenne túl gyakori, bizony tévedne. Ez egy közismert, a gyűjtők által kedvelt és népszerű, az ezo- és az egyéb kereskedők kínálatában gyakori ásvány.

Azonban az ásvány-rendszertanban nem amazonit, hanem mikroklin. Gondoltam elmondom, hátha valaki éppen “tanul”, mint én. Ne kelljen ennyi mindent átlapoznia ahhoz, hogy az amazonitot megtalálja.

Fénykép-0018

Földpát ásvány.
Tulajdonságai: Színe: zöld-kékeszöld Átlátszóság: áttetszőtől az átlátszatlanig Porszín: fehér Mohs-keménység: 6 Sűrűség: 2,5-2,6 Képlet: K(AlSi3O8) Ásványtanilag: kálium-földpát Ásványcsoport: kőzetalkotó szilikát Kristályszerkezet: triklin Keletkezés módja: vulkáni, átalakult Előfordulás: Ausztria, USA, Kanada, Oroszország, Brazilia, Madagaszkár, Mozambik, Namíbia.

Az amazonit kő ősidők óta a nyugalom és a fájdalomcsillapítás köve. Elsimítja a feszültségeket, feloldja a görcsöket.

amazonit13
438 Ct. Light Green Amazonite Mineral Specimen

28.50 Cts 100% Natural Amazonite Best Pear Cabochon Loose Gemstone Stone_Artt 581

28.50 Cts Natural Amazonite Best
Pear Cabochon Loose Gemstone – Stone_Art India

p

65g Natural Crystal Amazonite stone specimens Healing

A halvány, kékes árnyalatú követ az észak-amerikai őslakosok a remény köveként tisztelték, amely nekik szerencsét hozott vágyaik és álmaik beteljesítésében. Legnagyobb mennyiségben jelenleg is Colorado területén lelhető fel, de Oroszország és Ausztrália területén is bányásszák.

Fénykép-0024
Úgy teremt egyensúlyt, hogy közel hozza az egymással ellentétes oldalakat, enyhíti az elkeseredettséget, és ez által eloszlatja a negatív energiákat. A “szintézis” ásványának is nevezik, hiszen gyengéden harmonizálja a női és férfi energiákat, a szív- és a torokcsakrát.

Fénykép-0066

Mivel két alapszín, a sárga és a kék keveréke a zöld, amely az amazonit árnyalatait leginkább jellemzi, ezért mindkét szín legjobb tulajdonságait egyesíti magában. Ez a kettősség arra is rávilágít, hogy minden problémának két, sőt több oldala lehet, tehát nem minden helyzet az, aminek elsőnek látszik. Érdemes megvizsgálni minden elénk kerülő gondot több oldalról is, hiszen a megoldás nem biztos, hogy a jól megszokott sémák szerint fog megtörténni. Ha nem hagyod, hogy a félelem eluralkodjon a gondolataidon, akkor sokkal könnyebben megtalálhatod a megoldásokhoz vezető nem szokványos utakat is.

Fénykép-0041
Ha érzelmi megrázkódtatás ért, érdemes ehhez az ásványhoz fordulni. A pszichikai megpróbáltatások esetén megerősíti az akaraterőt, amely lehetővé teszi, hogy kitartással tudjuk leküzdeni a ránk váró nehézségeket. Csodás, finom színe segít leküzdeni az aggódást és a félelemérzetet. Kézbe fogva, simogatva marokkőként, vagy amulettként magunkkal hordva egész nap ellát nyugalommal.

Fénykép-0013
Blokkoló kőnek is hívják, mivel erős szűrő, blokkoló hatással rendelkező kő. Elnyeli a mikrohullámokat és elektromágneses szennyeződéseket, blokkolja a felénk áramló káros hullámokat.

Fénykép-0063
Testi hatás: Agytevékenység javítása, Erősíti az immunrendszert, Megfázás, légúti betegségek, Menstruációs görcsök, Szülés elősegítése.
Lelki hatás: Enyhíti a depressziót és a hangulatingadozásokat, Feszültségmentesítő, Nyugtatólag hat az idegekre, Oldja a lelki feszültséget, Önértékelést javítja.

Fénykép-0031

Fénykép-0048
Egyéni megjegyz. : Az amazonit a különleges színe alapján könnyen felismerhető. Egyszerűen és viszonylag olcsón beszerezhető. Számomra azonban “hideg kő”, így a fenti, hosszan felsorolt hatásai közül egyetlen egyet sem “használok”, illetve ezek miatt nem veszem a kezembe. Viszont rendkívül dekoratív, ezért bátran ajánlom bármilyen gyűjteménybe.

Fénykép-0051

Fénykép-0106

Szpodumen (hiddenit, kunzit)

Fénykép-0038

A szpodumen a láncszilikátok közé tartozik, a piroxéncsoport tagja. Néha hatalmas kristályokban is megtalálható, bordázott felszíni lapokkal.  Először 1800-ban a francia d’Andrada nevű fizikus publikálta jellemzőit, így őt tekintik az ásvány felfedezőjének. Tömeges előfordulásban fontos ipari nyersanyag lítium kinyerésére.

Fénykép-0022
Drágakőváltozatai:
• Smaragdzöld: hiddenit.
• Rózsaszín, ibolyavörös és bíbor: kunzit.
• Színtelen és sárga: trifán.

Fénykép-0096

Mielőtt bárki másféle színeket látna, mint ami megjelenik a képeken, elmondom, hogy a fenti ásványok mindegyike zöld, azaz valamennyi ásványdarab, valamennyi szpodumen hiddenit.

Fénykép-0020

A zöld szín itt lenn, erről a rózsaszínes/fehér kristályról kicsit nehezen hihető.

Fénykép-0084

Pedig valamikor zöld volt. 2016 januárjában biztosan, amikor Pakisztánból megérkezett.

hiddenit

166 Carat Green Kunzite Hiddenite Crystal
Size is 55x27x25 mm
Region : Afghanistan

Csak az történt, hogy “kinn maradt” néhány hétre a napfényben, aztán egyszerűen kifakult. Azóta óvatos vagyok, és komolyan veszem az “esti ékszerekkel” kapcsolatos figyelmeztetéseket.

Valóban elsősorban esti viseletre javasolják a kunzit drágakővel díszített ékszereket, mivel a napsugárzás halványítja. Amennyiben a kunzit gyakran van erős napsugárzásnak kitéve, akkor idővel kifakulhat. Érdekessége, hogy magas hőfokra hevítve azonban visszanyeri elvesztett színét.

Ez a megállapítás – mint megtapasztaltam – a gyakran “zöld kunzit”-ként emlegetett hiddenitre is igaz. De ugyancsak fénytől védve érdemes tárolni pl. a topázt is.

Fénykép-0044

A hiddenitet 1879-ben William Earl Hidden észak-amerikai geológus fedezte fel Észak-Karolinában. A kunzitot 1902-ben fedezték fel Kaliforniában és nevét Kunz ékszerkereskedőről kapta. Ez is és az is szpodumen. A szép zöld színű, tiszta fajtáját nevezzük hiddenitnek.  A követ először smaragdnak tartották, de csak hamar kiderült, hogy krómmal és vassal színezett szpodumen. Litiumtartalma miatt hívják litiumsmaragdnak is, a valódi smaragdtól azonban nagyobb fajsúlya könnyen megkülönbözteti. A színe a sárgászöldtől egészen a sötét smaragdzöldig terjed.

Fénykép-0049

A szondumen (hiddenit) lítium-alumínium-szilikát.
Képlete: LiAlSi2O6
Sűrűség (g/cm3): 3,15
Kristályrendszer: monoklin
Keménység: 6,5 – 7
Törése: egyenetlen
Hasadás: jó
Rugalmasság: rideg
Átlátszóság: áttetsző vagy átlátszó
Szín: szürke, zöld, smaragdzöld, rózsaszín, ibolyásvörös, bíbor, színtelen, sárga
Porszín: színtelen, fehér
Fénye: üvegfény
Pleokroizmusa: jól látható

Fénykép-0106

A szpodumen megtalálható Norvégiában, Svédországban, Finnországban. Jelentős előfordulások vannak Skócia és Írország területén. Lelőhelyei vannak Oroszországban, Afganisztánban és a közeli Pakisztán északi vidékein, valamint az Egyesült Államokban, Brazíliában, Ausztráliában és Tasmániában. Magyarországi előfordulását eddig még nem regisztrálták.

Pair of Light Green Hiddenite (Kunzite, Spodumene) Crystals, Afghanistan, 19,75g 7Pair of Light Green Hiddenite (Kunzite, Spodumene) Crystals, Afghanistan, 19,75g

hiddenit 4170cts green kunzite crystal from afghanistan 50x110x13

A fenti kristályok már az idén (2017.) érkeztek, az első képen láthatóak Litvániából, a második képen lévő sötétebb zöld és nagyobb hiddenit Pakisztánból, azonban valamennyi származási helye Afganisztán.

Fénykép-0073

Fénykép-0065

Ezekből az ásványokból már nincs olyan kínálat, hogy egy dolláros áron bárhol is hozzájuk lehessen jutni. Nem megfizethetetlenek, de (számomra) már a drága kategóriába tartoznak, s így a zöld színüket megőrizendően egy fekete dobozba zártam őket. 

Fénykép-0067

Fénykép-0053

Fénykép-0086

Feltételezett hatásai: A hiddenitet a szív mesterköveként tartják számon. Felébreszti és vonzza a valódi szeretetet. Védőként eloszlatja a negativitást, megvédi a test auráját a nem kívánt energiáktól és lelki befolyásoktól. A hiddenit enyhítheti a veszteséget, különösen a szeretet vagy a pénz területén. A hiddenit egy nagyon nyugtató kő, amely elősegíti az együttérzést. Bizalmat teremt a mindenféle kapcsolathoz. Serkenti az intellektust.  A zöldhályog kezelésében is segít. Hasznos bőrproblémák esetén és a fiatalos életerő visszaszerzéséhez. Segíti a depresszió és a pszichiátriai rendellenességek kezelését.

 

Fénykép-0085

Fénykép-0097

Fénykép-0046

Fénykép-0005

napló Szeretteimnek

add nekem Uram
a fekete sóhaját a Földnek
hogy gyöngyszemekké olvasszam benne
a cseppekben keringő bánatot
ma elmaradt a Mária-búcsú
mert a Szűzanya könnyeket adott az égnek
és felázott a forráshoz vezető keskeny út

hallottad
olyan furcsán harangoztak délben
nem volt ez haragos
és nem volt szomorú
csak a lelkemet égette a kongás
– valami fontos nincs közöttünk mégsem
no nem baj majd délután a templomban
Váralján imádkozunk
– ott gyorsabban száll fel az ének

már alszik a nyár
de még zöldek a lombok
s ha felbukkan itt-ott
egy-egy vörös levélke
nem tudni róla
hogy búcsúzni készül
vagy vágyik a fényre

mostanában egyre gyakrabban érzem
hogy a gondolatok elhalkulnak bennem
nagy zajjal törnek elő a szavak
a fejemben
de aztán ugyanolyan hirtelen
ahogyan jöttek
a semmibe szaladnak
így aztán
rím-rongyok röpködnek körülöttem
reggelente
és én magamra venném őket
hidd el
de attól félek
hogyha meglátják a szakadt ruhámat
akkor kikacagnak

rakj Uram
még több mézesmadzagot
kenyérre és vérre
már úgyis eltévedtünk
végleg
a gyónásunk csak propoliszos morgás
mert lidérces
ha a szeretet nincs a tettekben mérve
és a kihűlt fekhelyekre ér el az áldás

szerdánként szörnyek születnek
ajtónyikorgásokból bújnak elő
és meztelenre korbácsolják a népet
nincs túl sok dolguk
mert egyre kevesebb földlakó
öltözteti ünneplőbe a lelkét
és ha jól megnézed
akkor te is láthatod
hogy akik a Holdra mennek
már azok sem csodát
hanem wifit keresnek

tegnap előtt még esett
aztán tegnap délben aranyló parazsak
szökkentek a légbe
és ma reggel is ezerszínű ragyogással
ébredt fel a Nap
– az idő mindig változik
az emberek
kegyetlensége
és
az emberek
nagylelkűsége
évezredeken át
ugyanaz
– változatlanul
ugyanaz

amikor a nővéremtől egyszer megkérdeztem
hogy milyenek a verseim
azt mondta
olyanok mint egy rossz álom
– a rossz álmokat nem szeretjük
pedig mindennek megvan a maga haszna
a nagyon rossz álmoknak például az
hogy nagyon jó felébredni belőlük

a szívemből szólt
egy ócska dallam
s maradtam fényben
én az angyal

tényleg szörnyű lehet
hogy csak ilyen közhelyeket
tudok adni neked
de
gondold végig
velem tartottál-e
egészen idáig

sziklákon élek
a föld marasztal
… Üdvözlégy Mária
telj malaszttal
a szívedhez szól
egy ócska dallam
s ím előtted állok
én az angyal

2013.

http://www.irodalmiradio.hu/hangtar/?p=1192

Fénykép-0005

Fénykép-0060

Türkiz

Fénykép-0066

Időnként panaszkodom, hogy nem találok elegendő forrást, leírást egy-egy ásvány bemutatásához. A türkiz esetében ez nem így volt, sőt talán túlzottan is sok információ található mindenfelé a kő hatásairól.

15.45 CT Natural Oval Cut Untreated Turquoise Arizona Christmas offer Gemstone

15.45 CT Natural Oval Cut Turquoise Arizona

Az első csiszolt türkizt 2015 novemberében sikerült beszereznem elég drágán, 400-450 forintért. S bár azóta is ez a legdrágább türkizem, az igazság az, hogy még így is a valós érték tört részéért kaptam meg ezt. A legtöbb csiszolt követ bevezető áron, vagy jelentős árengedménnyel történő licitálással, karácsonyi, fekete pénteki vagy egyéb kedvezménnyel veszem meg. Többnyire szerencsém van, (meg kitartásom és rengeteg türelmem) azonban néha előfordul, hogy “mellé nyúlok”. Azonban éppen a türkiznél amúgy sem javasolnám, hogy bárki is az olcsó darabokat keresse, ugyanis hamisítják. Lehet kapni eredeti, kőzetbe ágyazott valódi türkiz rétegeket is (ezek már nem egy szerény pénztárcához valóak) viszont, ha már csak egy kicsit is polírozzák, akkor előtte rögtön kezelik is valamivel, többnyire műgyantával vagy paraffinnal stb. Felnéztem az arizónai Kingmanban lévő bánya honlapjára, ahol már eleve csak tartósítás után adják el a türkizt. A kereskedelmi forgalomban kapható szinte valamennyi türkizből készült ékszer valamilyen szinten kezelt (kivéve az antik ékszereket illetve kivéve azokat, amik mégis csak kezeletlenek maradnak, de ezekhez már gyémántokat tesznek). A különböző kezelések azonban még nem jelentenek hamisítást. A hamisítók többnyire howlitot festenek be, ami önmagában nem lenne gond, mert a howlit is gyönyörű ásvány (sőt még jobb), de aki türkizt szeretne venni, az nem erre gondolt.

Fénykép-0051-h

Fénykép-0051

Nem tudom, hogy a fenti képeken mennyire látszik a howlitról, hogy howlit, azonban ha kézbe fogjuk, akkor érződik, hogy a kő nem porózus, leejtve élesen koppan stb.  A következő fokozat az, hogy a howlitot is hamisítják valamilyen őrleményből,  s ezt hamisítják türkizzé, (ez a hamisítvány sokkal könnyebb, mint egy ugyanolyan nagyságú türkiz) s végül de nem utolsó sorban vannak a teljesen szintetikus türkizek  (ilyennel még nem találkoztam, csak olvastam róla ).

36.60 Cts 100% NATURAL AWESOME TURQUOISE FANCY SHAPE CABOCHON LOOSE GEMSTONE36.60 Cts NATURAL TURQUOISE FANCY SHAPE CABOCHON LOOSE GEMSTONE

A második csiszolt türkiznek az alakja és a csiszolása tetszett meg 2015 utolsó napjaiban.

Fénykép-0010 m

Aztán mivel az első türkizt gyakran hordtam magammal, így félő volt, hogy előbb-utóbb elhagyom, így a következő évben “pótlásként” érkezett a lenti hat kő egy csomagban.

Fénykép-0032

Ilyen “ronda” a kövek alja, de gondolom gyűrűbe foglalva vagy medálként ez úgy sem látszik.

Fénykép-0034

69.35 Ct 6 Pc NATURAL BLUE OVAL SHAPE TURQUOISE LOT POLISHED KINGMAN BEST OFFER69.35 Ct 6 Pc NATURAL BLUE OVAL SHAPE TURQUOISE LOT POLISHED KINGMAN

S ezek után már csak az idén érkezett darabok bemutatása jönne, de előbb elmesélem végre, hogy mi is az a türkiz.

Fénykép-0030

A türkiz réz tartalmú alumínium foszfát. A foszfátok és rokonvegyületek osztályába, s ezen belül a víztartalmú foszfátok csoportjába tartozó ásvány. Triklin (háromhajlású) rendszerben kristályosodik. Cseppkőszerű kérges képződményként, esetenként apró piramisos kristályokban jelenik meg.  Általában a türkiz ritkán található meg jól formált kristályokban. Gyakrabban mikrokristályok összessége. A türkiz színe átlátszatlan égszínkék vagy zöldeskék, kékeszöld, almazöld, sárgászöld. Erősen mállott alumíniumban gazdag, felszíni vizek által módosított magmás kőzetösszletekben másodlagosan keletkezik. Gyakran üledékes kőzetekben jelenik meg.

Fénykép-0047

Képlete: CuAl6(PO4)4(OH)8x5H2O.
Sűrűség (g/cm3): 2,6 – 2,9
Kristályrendszer: triklin
Keménység: 5 – 6
Törése: kagylós
Hasadás: nincs
Átlátszóság: áttetsző, tömeges megjelenésben opak
Szín: világoskék, égkék, halványzöld, kékeszöld, kék, almazöld, szürkészöld. “türkiz”
Porszín: sárgás vagy zöld
Fénye: viaszfényű
Oldhatóság: meleg sósavban oldódik

Fénykép-0059

Már évezredek óta drágakőként értékesítették. Elkülönítve egymástól az ókori Afrika, Ázsia, Dél-Amerika és Észak-Amerika népeinek is az egyik kedvelt drágakő anyaga lett a türkiz. Az aztékok, egyiptomiak és tibetiek mágikus ereje miatt tisztelték. Indiában a test védelmezője szerencsétlenségek és balesetek ellen. Dél-Iránban szegénység és korai halál elleni amulettként viselik. A türkiz az indiánok gyógyító köve. Az indiánok, az egyiptomiak és a görögök is védő- és gyógyító kőként tisztelték. Egy régi közmondás szerint: A kéz, amely türkizt visel, soha sem lesz szegény. A türkiz név tulajdonképpeni jelentése az, hogy “török kő”. Az elnevezése onnan származik, hogy a türkiz kereskedelmi útvonala Törökországon át vezetett.

19.75 Ct Natural Arizona Mine Kingman Turquoise Gemstone Rough 1

19.75 Ct Natural Arizona Mine Kingman Turquoise Gemstone Rough

“A korai ókorban a Sinai-félszigeten ékszerkészítés céljából bányászták. Irán területén Nishapur város közelében ismertek előfordulásai, ahonnan egykoron Törökországon keresztül szállították Európába, innen származik elnevezése is. Németországban Türingia területén fordul elő. Lengyelország sziléziai vidékein található. Oroszország területén Szemipalatyinszk város közelében is fellelhető. Az Amerikai Egyesült Államok Arizona és Nevada szövetségi államokban fordul elő. /Wikipédia/
Magyarországon kisebb mennyiségben Recsken és Gyöngyösoroszi bányáiban találták példányait.

Fénykép-0071

Feltételezett hatásai: A biztosítja a vigaszt a lélek és a jólétet a test számára. Védelmet nyújtó kő, és emberemlékezet óta amulettként használják.Veszély és kockázat ellen véd, elősegíti a gyógyulást. Kedélyjavító hatása van, segítségével leküzdhetjük a depressziót és a félelmeket. Megóv a negatív energiáktól, helyreállítja a lelki harmóniát, önbizalmat ad. Sokrétegű gyógyhatással rendelkezik, leginkább azonban a torok tájékára és a légutakra van hatással.
Használhatjuk köhögés és hörghurut, torokgyulladás, szamárköhögés, mindenféle tüdőbetegségek, tüdőgyulladás, nyelési zavarok, megfázás, de akár pajzsmirigyműködés szabályozásának szükségessége esetén is. Jó hatással van a gyomorra,  az ízületekre, az izmokra, de izomláz ellen is hatásos. Segíti a szervezet méregtelenítését, jó hatással van a vesékre. Erős kő, amely az érvelésben és a véleménynyilvánításban nagy segítségünkre van. A türkiz több magabiztosságot kölcsönöz, és aktiválja a lehangolt és visszafogott embereke. Színe a kék ég és a tenger színe, a végtelen átlátszó magasság és mélység szimbóluma, a régi időkben szent kőnek tartották.

Fénykép-0046

Visszatérek a türkizbeszerzéseimhez. Kivétel nélkül valamennyi (minősíthető) kövem Indiából érkezett. A lenti 13,15 karátos csiszolt darab is.

Fénykép-0027

Excellent 13.15 Ct Oval Shape Natural Turquoise Certified Gemstone

13.15 Ct Oval Shape Natural Turquoise Certified Gemstone

Indiából érkezett, tehát az EU-n kívülről, ahonnan 22 euróig vámmentes a postai küldemény. Ellenőrzik, ezért nem árt 1-1 fájlban elmenteni a vásárláshoz tartozó bizonylatokat. (Akkor is, ha csak  száz esetenként  van egy-egy szúrópróba.) Konkrétan azt a küldeményt is ellenőrizték, amiben ez a türkiz érkezett, s mivel mint fentebb említettem igen jó áron szerzem be a darabjaimat, nem volt semmi gond. (Egy űrlapot kellett kitölteni, meg csatoltam a számlákat.) 

https://www.posta.hu/static/internet/download/Maganszemelyek_vamkezeles120101.pdf

Legvégére maradt a fekete leves.

32.10 Ct Shiny Black Copper Turquoise Oval Cut Octagon Cabochon For Jewellery

32.10 Ct~Shiny Black Copper Turquoise Oval Cut

Nagyon megtetszett ez a csiszolt kő, s csak most néztem utána, hogy milyen türkiz ez. Semmit nem találtam róla. Nyilván azért, mert nincs is fekete türkiz.  Egy nyilvános beszélgetés részletből a következőket lehetett kihámozni: “A fekete réz türkiz nem természetes drágakő. Fekete ónix vagy fekete spinell őrlemény (kőpor) rézzel keverve.” A fekete spinellt nem hiszem, mert jóval drágább, mint a türkiz…. Viszont akármi is ez, nekem továbbra is nagyon tetszik. 🙂

Fénykép-0076

Fénykép-0089

Fénykép-0081Fénykép-0014Fénykép-0060

 

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén