Farkasok járnak a réten
az évközi hetedik vasárnapon,
szárnyait töröm a légyzümmögésnek,
és bizony mondom néktek:
– nem szigorúan,
hanem jól
kell válogatnotok!
Kitárom két karom az égre
már régen nem bánom,
ha a Napból tűzeső potyog,
s ha leteszem egyszer a tollam
az utolsó mohikán
– eztán –
akkor is én
vagyok.

Farkasok járnak a réten
az évközi tizenhetedik vasárnapon.
Jézus felment egy hegyre,
talán túl közel ült le
a néphez
és hozzánk –
gonosz szél suhant át
– akkor –
a tanítványokon.

A keleti égen kigyúlt egy felhő
– furcsa jel
ezen a korai alkonyon –
nyugatról szédült viharfelhő
– baktat –
semmi sem történik lassan,
csak az ember túl türelmetlen
és bolond.

Farkasok járnak a réten
az évközi huszadik vasárnapon,
az éjszaka csendes,
lámpafény táncol az esőcseppeken,
merészen csillog száz juharfalevélke,
mintha szentjánosbogarak lámpásai
gyúltak volna
– tömkelegével –
vagy mintha Karácsony lenne most.

Farkasok járnak a réten
mindegyik évközi vasárnapon.
Ha ünnepet ad az Isten egy-egy nyári zivatarhoz,
miért félnék attól,
hogy majd engem feledni fog?

2012.