Pongrácz Ágnes

versek, gyöngyök, kristályok

Farsangvasárnap

Farsangvasárnap, csonthagyó vasárnap, böjt előtt,
a mulatság zaja még messzire hallik…
hisz’ derék, kövér telünk volt,
s kiűzzük most az éj-időt:
cifrán, álarcban
maszka-bált járunk –
úgy valóban,
s nem mint máskor szoktuk ezt:
rejtve…
bár néha jó lenne – nekünk is –
nekünk is jó lenne figyelni a Csendre!

Farsangvasárnap, ötvened vasárnap, böjt előtt,
mi mindannyian itt vagyunk most,
itt vagyunk most
az Úr előtt.
Neked, vajon, mit mond a Lelked Csendje?
Tudod, én mindig olyan „tökéletes” vagyok:
Csak mások hibáznak. Persze!
Türelmes vagyok.
A jóra törekszem. (Erre tényleg igyekszem.)
Soha senkit meg nem bántok…
Vagy csak nem tudom…
Vagy elfelejtem…
Ami másnak fáj…
Ami másnak fáj, ugye, az már nem az én bajom.
Vajon, hogyan számolok el majd azzal a rosszal,
amit másoknak én okoztam?
Vajon, hogyan számolok majd el –
akkor – akkor az egyszer – egy az egyben?
Neked mit mond a Lelked Csendje?
S nekem?
Vajon tud-e úgy súgni a Csend, ha nem beszél?

Farsangvasárnap, sardóvasárnap, böjt előtt.
A legények sorra jártak: sardóztak vagy koledáltak.
“Mutassatok nekem egy dénárt:”
Jézusnak nem volt.
Nekem sincsen, neked sincsen,
de vannak forintos-gondolataink,
s néha gondjaink,
mégis adunk, ha koledálnak,
nem kolbászt, nem sódart, nem szalonnát,
de adunk,
akár a nem létező dénárjainkból is, hogyha kell…
és adjuk vissza mindig
adjuk vissza mindig „az Istennek, ami Istené”.

Farsangvasárnap, hathagyóvasárnap, böjt előtt,
nézd a földeket, nézd a fákat,
a napsugár már felfalta a télidőt.
Tavasz lesz újra.
Tavasz lesz, s újra a Megváltót várjuk.
A szél messzire hordja a bűneinket.
Messzire hordja,
Erdőkertes házaitól,
Erdőkertes templomától messzebb.

Farsangvasárnap, kilencben hagyó harmad vasárnap, böjt előtt,
a farsang végén még mulatozhatsz,
aztán készülj,
kérlek, készülj fel a Csendre.
Jézus Veled van.

Körben

Lámpafény az esti ködben –
Egy halvány sugár
elmerengve
messze menne,
– bár rám vetülne –
de csak körbejár.

(Néha éjjel betakar
a remény halk szava.
Alszik az Isten.
Nem megyek haza.)

Lámpafény
az esti ködben
kékbe bújna,
földre jönne,
hozzád érne,
csillagokig elrepülne,
most élete fáj.

(Didergő angyalok
járnak a szélben,
kezükben gyűrött papírlapok,
szemétbe dobják majd
azon a héten,
amikor szeretve meghalok.)

“Moon River” –
álmos sóhajok.
Tudod, kedves, hol lehetnék?
Mosolygok,
mert mindig ott vagyok.

(.. és mindig veled leszek eztán,
– zsongó képzeletben –
a Nap a Holdra lép,
s már rég nem számít,
hogy tisztán
vagy hamisan fütyülte
akkor Neil Armstrong
a világ kedvenc slágerét.)

“Moon River” –
pillámra száll a dal,
megmártózik egy könnycseppben,
giccses bagoly
hú-t lihegve
hozzád viszi majd.

(Angyalok járnak a zöldellő réten,
hajukban szellő, az arcuk a csend.
Angyalok járnak a zöldellő réten,
Nekik Sinatra most is énekelt.)

Láttál baglyot téli égen?
Oly puhán száll, hangtalan –
így érjen melléd a lelkem,
örökkön örökké körben,
mint lámpafény az esti ködben,
megőrizve vágyamat.

2010.

 

Plumbogummit

s-l1601

Plumbogummit PbAl3(PO4)2(OH)5 H2O

“Fehér, szürkésfehér, aprókristályos bevonatok, bekérgezések, melyek legtöbbször 10-30 ľ m-es termetű romboéderekből állanak, illetve kvarckristályokon elszórva különálló, jól fejlett romboéderek fordultak elő a Pátka, Szűzvári-malom ércesedésének kvarcos-fluoritos telérkitöltéseiben, legtöbbször barna piromorfit társaságában. A legelső mintákat Nagy T. gyűjtötte 1993-ban, de a MAMIT 1996-os pátkai táborában is megtaláltuk. Az első kinézésre elég jelentéktelen anyagból a pontos meghatározást az idén végezte el az ELTE Ásványtani Tanszékén Zajzon Norbert geológus- hallgató.”
Szakáll Sándor
Geoda, 1997/3. szám

Fénykép-0021

A Geománián van még pár fénykép a Plumbogummitról (azok is Pátka), aztán hazai internetes forrásból azt lehet még megtudni, hogy ólommézgának hívták egykor. ( Viztartalmu ólomaliminium-foszfát; fürtös, cseppköves, veséded halmazokban találni a Bretagneban, a Rhome départementben, Georgiában. Sárgás fehér, zöld vagy barna szinü. K.4-4,5. Fs 6,3-6,4. Mézgához való hasonlatossága miatt kapta nevét. Forrás: Pallas Nagylexikon)

Fénykép-0041

Aztán, ha a külhoni oldalakról kiböngésszük, hogy az alunit-csoport tagja, akkor ezt lehet még itthonról hozzátenni – szintén Szakáll S.:

“Alunit-csoport

Ebbe a csoportba közel 20 ásvány tartozik, melyek az alábbi általános képlettel jellemezhetők: AB3(SO4)2(OH)6, ahol az A nagyméretű kationt jelöl, mely 9-es vagy annál nagyobb koordinációval rendelkezik, a B olyan közepes méretű kationt, mely oktaéderesen van koordinálva. Az SO4-tetraéderek mellett az (OH)-csoport, mint pótanion jelenik meg a szerkezetben.A csoport két kisebb alcsoportra osztható, alapvetően a három vegyértékű B kation elemi minősége szerint. A B pozíciójában, néhány ritka kivételtől eltekintve, mindig Al3+ és Fe3+ kationok vannak. Ha az Al3+ > Fe3+, akkor ezek az alunit rokonsága (alunit-alcsoport), ha viszont Fe3+ > Al3+, akkor ez a jarosit rokonsága (jarosit-alcsoport).”

Fénykép-0044

Plumbogummit

Képlet: PbAl 3 (PO 4) (PO 3 OH) (OH) 6
Rendszer: trigonális
Szín: világoskék, kék, szürke-fehér, zöld, sárga
Ragyogás: gyantás, tompa
Keménység: 4-5
Nem fluoreszcens
Forró savakban oldódik.

Fénykép-0019

1819-ben fedezte fel Francois Pierre Nicolas Gillet de Laumont. Az elnevezése a latin “plumbum” az ólom, a tartalmára, valamint a megjelenésére,”gummi” az ínyre vonatkozik., amely időnként hasonlít a rágógumi bevonatára.

Kapcsolódó ásványok a piromorfit és a barit.

Fénykép-0036

Feltételezett gyógy- vagy energetikai hatásáról semmilyen információt nem találtam.
Kivéve ezt:-) Egészségügyi kockázatok:
Ólmot tartalmaz. Használata után mindig alaposan kezet kell mosni. Ne nyalja!
🙂
 s-l1600 0

Plumbogummit
12.06.02.
1.0 x 0.6 x 0.4 inch
Gongcheng, Guangxi province * China

Áttelelés

Ábrahám Béla azonos című festményéhez

atteleles-12721-14728

alul a puszta
felül felhő-tenger
lebegő fényeken száll fel egy sóhaj

szürke gém
áll
az ág hegyén

szürke gém
amíg bordóba
meleg-barnába öltözött az ég
addig rád a Nap sötét gyász-ruhát adott
veled fázik a rét
és veled fáznak a meg-nem-született csillagok
szürke gém
veled fázom én is…
de ha egyszer véget ér a tél
meglásd
szárnyra kapunk majd
és lebegő fényeken felrepülünk
a meleg-barna égen
mint az egyszeri sóhaj…
(… a párod
tán rodoszi luxusnyaralásra vágyik
de elég
ha eljuttok a fészekrakásig
és lesz víz és lesz élelem…)

én…
… már régen nem vágyom semmire…
csak az Istent szeretném látni …

alul a puszta
felül felhő-tenger…
szürke gém
apró bíbor-imákon
mind
áttelelünk majd

2013.

Fénykép-0065

Ábrahám Béla az Evokáció 2 pályázat eredményhirdetése után volt olyan nagylelkű, hogy “kiegészítette” a díjazást, amit aztán Vázsonyi Judit eljuttatott hozzám.  S talán mondanom sem kell, hogy azóta is igen nagy becsben tartom az “Áttelelés”-t.

Fénykép-0019

Barna többsoros karkötő

Barna többsoros karkötő tekla gyöngyökkel

Fénykép-0022

Fénykép-0014

Fénykép-0025

Fénykép-0013

Fénykép-0009

Fénykép-0019

Fénykép-0012

Fénykép-0027

Fénykép-0037

Fénykép-0029

Fénykép-0014

Fénykép-0033

Fénykép-0026

Fénykép-0030

Fénykép-0068

Gipsz és szelenit

A gipsz a víztartalmú szulfátásványok csoportjába tartozó ásványfaj. http://pongraczagnes.hu/vii-szulfat-es-rokon-asvanyok/

Fénykép-0006

  • Képlete: CaSO4·2H2O
  • Szimmetriája: monoklin (monoklin prizmás)
  • Sűrűsége: 2,32 g/cm3
  • Keménysége: 1,5-2 (a Mohs-féle keménységi skála referencia ásványa)
  • Hasadása: egy kristálytani sík mentén kiváló, másik kettő mentén jó
  • Színe: átlátszó/áttetsző, színtelen, fehér vagy sárgára, barnára, vörösre színezett
  • Fénye: üvegfényű, hasadási felületén gyöngyházfényű
    Fénykép-0011A gipsz a Mohs-féle keménységi skála második tagja: Mohs-keménysége 2, körömmel könnyedén karcolható, többnyire színtelen ásvány. A rétegekkel párhuzamosan kitűnően hasad.

Fénykép-0004

Az egyhajlású (monoklin) kristályrendszerben kristályosodik, kristályai jellemzően táblásak, de lehetnek nyúlt, oszloposak is. Igen gyakran ikresedik, ami azt jelenti, hogy két kristálya szabályos módon összenő.

Fénykép-0052

A gipsz nagy tömegei természetes úton főként a tengervíz bepárlódásakor kiváló sórétegekben (evaporitokban) keletkeznek. A tengervíz ugyanis nem csak a kősó alkotó ionjait tartalmazza, még ha azok a leggyakoribbak is, hanem a gipsz alkotóit is megtaláljuk benne.

Fénykép-0054

A gipsz elsősorban mint tengervízből kivált sóanyag kőzetalkotó ásvány. A töményülő tengervíz elsőként kicsapódó terméke. 25 °C-nál melegebb tengervízből azonban gipsz helyett anhidrit válik ki. Másodlagosan mindenhol képződik, ahol szulfidásványok oxidálódnak és Ca is jelen van a környezetben: például Gánton (Vértes) a bauxit pirites fedőagyagában, illetve a budai Kiscelli Agyag Formációban víztiszta, deciméteres nagyságú gipszkristályok, kristályaggregátumok találhatók.

Fénykép-0001

Gipsz mindenütt képződhet, ahol nagy a párolgás, így a sivatagokban is. Ott az elpárolgó vízből kiváló gipsz kristályai laposak, kerekdedek, rózsaszirmokra emlékeztetnek. Gyakran a sivatag homokjának szemcséit is magukba zárják, amitől sárgás-vöröses barna színt kapnak. Ez a gipsz változat méltán viseli a sivatagi rózsa nevet.

Fénykép-0018

Gipszváltozatok

A gipsz évezredek óta ismert ásvány, igen sokféleképpen hasznosítjuk. Tömeges változata az alabástrom, amely szobrok és dísztárgyak készítésére puhasága, könnyű megmunkálhatósága révén kiválóan alkalmas. Szintén tömeges, de rostos-szálas felépítése miatt selyemfényű gipszváltozat a szelenit, amit szintén dísztárgyak készítésére használnak. A gipszből készült dísztárgyakat természetesen óvni kell a mechanikai hatásoktól, hiszen az alacsony keménység miatt könnyen karcolódnak, sérülnek.

szelenit 89 FT

Hatása: A szelenit segít a megítélést és az előrelátást. Az áttetsző szelenitnek nagyon finom a rezgése, és tiszta tudatot biztosít. Gyógyítja a  gerincoszlopot és az epilepsziát Az agyi aktivitást fokozza és segíti a tudatosság kiterjesztését. Serkenti az agyi funkciókat, leginkább a koncentráció területén, segíti a szövetek regenerálódását, erősíti a gerinc- és csontrendszert, fokozza azok rugalmasságát és erősíti kötőszöveteit. Megelőző hatást gyakorol szellemi problémákra.

Fénykép-0021

A szelenit emeli a szellemiséget, isteni örömöt és játékosságot hoz életünkbe, hogy a világ Fény energiáját növelje.

Fénykép-0068

Fénykép006 (2)

A tél virágai

Ítéletidő volt.
Február keze
az eget a földre húzta,
a tél vonyított, tombolt,
s dühös kutyaként
rázta jeges láncait.
Alig bírtam lépni a szélben.

Vagyok mennyország,
leszek az élet,
születtem porból,
s voltam az út.

A rózsa, a gerbera és a jácint
még mindig egymást ölelték
egy csokorban,
s a meleg szobából
ámulva nézték a hóvihart.

Ha lennél mennyország,
lennék egy angyal,
s te gyakran bezárnád
a szárnyaimat.

Háromszor hívtalak aznap,
ne menj ki a szélbe,
és te mind a háromszor
már kint vetted fel a mobilodat.

A tündérvirágok
– a rózsa, a gerbera s a jácint –
rád várnak,
nevetnek
– mint mindig –
és Istenhez küldik
az álmaikat.

Születtél porból
a mennyország szélén,
s ím Te vagy az élet,
és Te vagy az út.

2012.

Fénykép006 (2)

zöld többsoros karkötő almazöld tekla gyönggyel

Fénykép-0091 Fénykép-0092 Fénykép-0093

VI. fejezet

VI. fejezet

Huszonkettedik kép

Egy pár szót most magamról. Miért ne lennék A Végzet Könyvének szereplője én is, aki a képeket leírom? Egy kis önzés. Engedélyezett, éppen úgy ahogyan a párbeszédek, vagy az, hogy kérdések, közbeszólások formájában a képekben jelen legyek. Sir Arisztid intelme elgondolkodtatott. A képeket kapom. Egy kis valóság, egy kis képzelet. Bizonyosság és bizonytalanság miközben leírom, amit látok. Először csak érdekesnek találtam – rendkívül jól szórakozom közben, amíg egyet-egyet papírra vetek – de most már elkapott valamiféle láz. Nem szeretnék az őrültek házába kerülni, ezért a képek között szüneteket tartok, és a valóságba vissza-visszatérek.
Többnyire egy padon írok az udvaron. Rengeteg macska jár erre a szomszédokból. Van egy búsképű. Fekete-fehér a mintázata, ami az “arcán” is végigvonul. Őt bármikor felismerem, a többitől megkülönböztetem.
Aztán a galambokat szoktam még figyelni. Két galambfi. Nem fiókák, hiszen kint ülnek egy ágon, türelmesen várják, hogy az anyjuk megérkezzen, és a begyéből jóllakhassanak. Röpképesek. Egy ideig a juharfán voltak, aztán a szilvafára költöztek. Ma éppen nem látom őket sehol. Talán már teljesen önállóak lettek.
Ennyit dióhéjban, amit rólam tudni érdemes. Hogy ki vagyok? Egy ember, aki igyekszik Isten közelében lenni még akkor is, ha ez gyakran nem sikerül neki.
Valószínűleg A Végzet Könyve éppen azokat fogja megérinteni, akik ezt a közelséget keresik, de hozzám hasonlóan bizonytalanok. A többi nem fontos, csak a szeretet, amely körülölel minket.
Magamon érzem. Érzed Te is!

Várom a képet.
Addig írom majd A Végzet Könyvét, amíg a képeket kapom és a hozzájuk tartozó magyarázatokat. Sem időben, sem terjedelmében nem tudom meghatározni, meddig tart ez a folyamat. De a legkevésbé sem nyugtalankodom emiatt, vagy legfeljebb egy kicsit a saját részem miatt.

Hiába várok.
A huszonkettedik kép magam vagyok. Amit elmeséltem: én, a könyv, a macskák, a pad, a galambok, a fák.

Magyarázat:
Isten jósága mindenkire árad, még akkor is, ha önmagáról kicsit sem, vagy egyáltalán nem hiszi valaki, hogy ennek a szerető fénynek a közelébe érhet.
Ilyenkor hatódik meg az emberi lélek, és kívül-belül folyó könnycseppeket kap, hogy érezze, minden nagy folyam cseppekből áll, és ezek a cseppek előbb-utóbb elérik a tengert.
Köszönöm Istenem.

Huszonharmadik kép

Repülőgép. Kívülről is látom, és belülről is, szinte egyszerre. Belül magas támlájú, fehéres vajszínű, keskeny ülések vonják magukra a tekintetemet. Kívül-belül kör alakú ablakok. Inkább olyanok, mintha hajó kabin ablakai lennének. Egészen közelről nézem kint az egyiket. Ronda, világos gumigyűrű veszi körbe. Itt-ott töredezett, repedt a gumi, látszik, hogy az idő vasfoga már kikezdte. Nem szívesen repülnék ilyen ablakokkal. Pedig belül a repülő szép, kifejezetten elegáns, tiszta.
Messziről látom most a gépet. Olyan, mintha makett lenne. Utasszállító, ahogyan belülről már leírtam, és ez látszik a maketten is.
Képzeletben leülök egy székre. Nézek ki az ablakon. Bentről már nem is olyan veszélyes. Fehér felhő szelvénye és fölötte a kék ég világít.  A gép repül velem, és közben érzem, hogy már gép nélkül repülök tovább a felhők felett. A testem nincs ott, csak a lelkem. Nem száguldozik, de folyamatos és egyenletes tempóval száll az égen. A felhők így felülről is szépek, de semmi különöset nem látok rajtuk. Viszont odalent van egy sziget.
A szigeten repülőgép roncsa. Már réges-régen ott lehet, mert a zöld növények, liánok körbenőtték. Rossz állapotban van, de felismerem, ugyanaz a gép, amelyet makettként utasszállítónak láttam. Most eredeti nagyságában és szemből van velem. A pilótafülkén sötétek az üvegek, méregzöld-szürkés színük van. A valaha fehér gép is szürkés, itt ezen a  – valószínűleg trópusi – szigeten, a fák tetején, liánokkal befonva. Nem szeretnék bemenni, hogy lássam az üléseket. Még egyszer megnézem inkább távolabbról a gépet, hogy jól az emlékezetembe véssem. Újra a felhők felett vagyok. (Van a lelkem. ) Ott maradok.

Az életünk egy nagy utazás (közhelyes gondolat, de igaz).
Az életünk egy nagy utazás, de nem mindegy, melyik repülőgépre szállunk fel, és ott hová ülünk. Szerencsések azok, akik az ablak mellett kapnak helyet, mert akik így ülnek, többet látnak a földi világból, mint azok, akik csak belülről bámulják a folyosót, az utasteret. A legfontosabb azonban az, hogy gépünk célba érjen. Mit ér az utazás azoknak, akik a elérni kívánt távoli városok helyett egy elveszett sziget fái közt lelik haláluk, vagy szerencsés landolás után földet érnek, de ott rekednek a szigeten, és nem láthatják többé szeretteiket?
Nem lehet ugyan teljes bizonyossággal tudni, hogy melyik gép az, amelyik biztonságban célba ér, és melyik az, amelyiken ne foglaljunk helyet, ha életfeladatunkról azt gondoljuk, hogy itt e földön még nem ért véget, ám nem árt, ha tisztában vagyunk azzal, hogy véletlenek nincsenek. Magunk döntünk, magunk határozzuk meg a sorsunk, és magunk határozzuk meg magunknak a végzetet. Még akkor is számunkra ez az adott pillanatban  nehezen érthető, mert nem számolunk, nem számolhatunk előre ilyen vagy olyan irányú döntésünk következményeivel.

Minden lélek szeret a felhők fölött szállni, és minden ember szereti azt hinni, hogy a sorsa, amit a földön beteljesít, fontos vagy fontossá válik. Ez így is van, de nem úgy, ahogyan azt a legtöbb ember hiszi vagy elképzeli. Néha be kell menni repülőgépünk elhagyott roncsába is, hogy valódi sorsunkat megértsük, az teljes legyen, mert lehet, hogy nem szép látvány foszló emberi maradványunkat viszont felismerni, de az érett lélek nem válogathat. A “nem szeretem”-nek tűnő dolgokat is el kell hogy lássa itt a földön. Azt, hogy felkeljen, ha csörög a vekker, akkor is, ha nincs ínyére az ébredés, mert aludna még. Azt, hogy a saját testi sarát eltakarítsa maga után, ne kelljen bűzben élnie… Ezek olyan dolgok, amelyek messziről nem tűnnek sorsnak, életfeladatnak.
Pedig azok.
Legyen a lelked a felhők felett, de ne félj megnézni repülőgéped roncsán saját tested foszló mivoltát, mert azt is te vagy, aki emberként tested szerves anyagát kiszolgálod.

Huszonnegyedik kép

Eddig mindig “képzelt” képeket írtam, s különösen ügyeltem arra, hogy az előttem lévő valóságot ne jelenítsem meg soha sem.
De most nagyon érdekes lett a valóság képe.
Dohányzom. Rossz szokás. Többen haragszanak érte a környezetemből. Haragszom magamra én is. Mindig azt mondom, hogy egyszer abbahagyom. De nem tudom, melyik próbálkozásom lesz az, amikor tényleg sikerül.
Előttem van a hamutál. Amolyan álló, fém, ősi, mozgatható, kinti szerkezet. Csikktartótál részét már régen mostam, és teljesen szürke a rárakódott hamutól az amúgy is szürke alumínium. Az előbb beledobtam egy kicsike cukros papírt. Arany szegélye fénylő mályvában folytatódik, és ahogyan a napfényt visszatükrözi, az gyönyörű sárga és rózsaszín formát hagy a szürke felületen. Amikor a szellő emelgeti a papírt, az alakzat még mozog is. A színes képpel nincs is gond, de honnan kapok én ehhez az “aranybarlanghoz” magyarázatot?
– Te tudnál valamit néhány színes vonalábrához hozzáfűzni?
– Nem én.
– Látod, én sem tudok!
– De nézd, a “képen” a szürkében valami van. Egy bálna feje. Nem is bálnafej, alatta nőtt egy arcforma. Szürke bálna-sapkás manó.
– Nos, a manókról tudnék mesélni.
– Akkor jó!

Leírom gyorsan a képeket, mert ahogyan a papír a széltől mozog, már egy új arc bontakozik ki a vékony szürke hamurétegen. Egy kalapos manó. oroszlánra hasonlít az arca. Aztán kettéválik, és előtte lesz még egy fejecske. Kalapos oroszlán-manó két fejjel.

– Két manóról már jobban tudsz mesélni?
– Várj türelemmel!

Vártam, és jött is a harmadik manó, egy fiatal. Először nem tudtam, hogy kutyára vagy bárányra hasonlít-e az arca, aztán rájöttem, hogy egy sárkányra, de addigra a sárkánykája az arcának a jobb oldali részéből is kiformálódott ugyanúgy.

Közben, amíg írtam, eltűntek a hamutál oldaláról a sárga és rózsaszín fények, és egy ideje semmi sem látszik csak a szürkeség. El is költöztem ezek után a napról, de amíg magammal hoztam a hamusom azon újra feltűnt a sárga barlang.

– Pedig a manók, a törpék nem barlangokban laknak, és nem is a föld alatt, ahogyan az emberek ezt a meséikben elmondják. Az igazi manók…
– Szépek?
– Nagyon. Az igazi manók az emberek lelkében laknak. Ők szövik az álmokat, a gondolatokban megjelenő varázsos történeteket, az igazi mesét.
– De ha a meséket is ők szövik, akkor miért rakják magukat ezekben a mesékben a föld alá a barlangokba?
– Nem tudom. Furcsa jószágok ezek a manók. Némelyik gonosz közülük, nem annyira nagyon gonosz, mint a gonosz lelkek, de merő tréfából cseleket eszelnek ki, és becsapják az embereket. S ilyenkor azok felsóhajtanak: “Ó,  csak a képzeletem játszott velem!” , “De szép képet láttam!” , “De kár, hogy nem érhetem el!”
Ne hagyd, hogy a manók játékszere légy! Az elérhető, a megfogható dolgokra vágyj, azokra, amik valóban ott vannak a közeledben. Azoknak örülj, és kergesd el lelked manóit, ha túlzottan hamis képeket, illúziókat festenek neked. Jó az ábrándokban elmerülni, de még jobb, ha megvalósítható álmaid vannak, és földi életedet a földön járva, azon két lábbal állva próbálod meg teljessé tenni.
– De soha nem lettek volna nagy felfedezések, technikai csodák, ha az emberek nem merték volna hihetetlennek tűnő álmaiknak élni, és ezeket megvalósítani, elérni.
– Felfedező leszel?
– Nem, nem hiszem.
– Nos, vannak jó manók is. Kicsit szintén furcsák, mert szárnyakat rajzolnak a lóra, amit aztán Pegazusnak elneveznek, de ők segítik az emberi szellemet, hogy az elérhetetlennek tűnő vágyakból valóság legyen. Eleget hallottál a manókról?
– Azt hiszem, mára, igen. De mi van a bálnával, az oroszlánnal, a sárkánnyal, amik a manók mellett megjelentek?
– A képzeleted játékai. Mondtam, hogy óvatosan bánj a manókkal, de te nem hitted el.
– Úgy gondolom, jobban járok, ha megfogadom a tanácsaid. A mában élek, és nem az ábrándokban keresek menedéket.
– Szerintem is!
– Azért furcsa, hogy éppen az első valóságból leírt képnél mesélted el, miként játszik az emberekkel a képzelet.
– Mindennek eljön a maga ideje. A mosolynak is. S ha én is egy manó vagyok?
– Menj már! És milyen? Jó manó vagy rossz manó?
– Azt hiszed, ha rossz lennék, elárulnám? Menj már! – Így kell mondani?

Huszonötödik kép

Zöld varangy. Gyakran láttam zöld varangyot, de ez itt nem olyan “közönséges” zöld varangy. Néha megnő, hatalmas naggyá válik, olajos barna színe lesz, és ilyenkor egy föld alatti üregben látom. Néha egészen kicsike. Élnek rajta az eredeti színei: a zöld, a halvány barna, viszont a szeme fölött kicsi szarvacskákat is kap, mint a trópusi szarvasbéka. Aranyos.
Zöld varangy. Most saját méretében, formájában újra, ám amikor elindul, úgy mászik elnyújtott hátsólábakkal, mint rokona a barna varangy. Már az alakja is ilyenre változik. Egy fa tövénél ült eddig az árnyékban, és most kíváncsian nézem, merre indul. Alig megy fél métert előre, megfordul, visszavonszolja magát a feketés kérgű fa felé, aminek a törzsén alul eközben megnyílik egy üreg a gyökerek fölött. A barna varangy bebújik, és már mint zöld kukucskál ki onnan felém – már amennyi látszik belőle. A fejét tudom kivenni biztosan.
Hirtelen az üreg a fán bezárul. Mintha egy fekete acéllap csukódna rá fentről a fakéregből. Az acéllap marad az üreg boltívén.
Bezárul a kép is.

Életünkben a változások rossz vagy jó hatást gyakorolnak lelkünk minőségére. Nemcsak maga az emberi egyed jelleme, hanem annak lelkének minősége is folyamatosan változik, amíg földi élete tart.
Egy-egy esemény, történés, cselekvés vagy a cselekvések láncolata hatást gyakorol az ember jellemére, de ez a hatás itt nem áll meg, mert továbbgyűrűzik a szellemi, lelki fejlődése felé.
Azt már tudod, hogy az emberek különböző lelki fejlettséggel születnek a földre, és így vannak jelen együtt egy időben. Csak amíg a test fejlettsége, és annak változása kívülről látszik, így könnyű eldönteni, hogy kisbaba vagy aggastyán korban van-e az illető, a lelki fejlettséget nehéz megállapítani. Még azoknak is nehéz, akik csak lélekkel, test nélkül vannak jelen a földi környezetben.
A testi fejlődés során nem fordul elő, hogy valaki felnőtté válik, aztán baba testet kap újra. (Bár gondolkodásában, viselkedésében bekövetkezhet ilyen változás is.) A gyermekből ezért felnőtt lesz, a felnőtt megöregszik, és idős emberré válik, ha megéri ezt a kort is a teste.
A lélek fejlődése is hasonló változáson esik keresztül, azonban itt visszalépések is lehetségesek.
A test fejlődésében az elfogyasztott tápláléknak van jelentős szerepe, az, oxigénnek, a víznek, és még sorolhatnánk hosszan, hogy mi mindennek kell megfelelő időben a megfelelő mennyiségben jelen lenni ahhoz, hogy a test sejtjei élni tudjanak.
A lélek fejlődésében a földön eltöltött idő alatt bekövetkezett cselekedeteink kapnak kiemelt helyet, de a szavaink, sőt a gondolataink is erős hatással vannak erre a fejlődésre.
Az erkölcs a társadalom, az emberi közösségben való együttélés miatt alakul ki, ebből ered, s ezzel van kölcsönhatásban. A belső morál ennél jóval erősebb kell hogy legyen, mert a lélek a fejlődése során egy még magasabb szintű felső morálnak kell, hogy megfeleljen.

A békák, a varangyok folyamatosan alkalmazkodnak környezetükhöz. Petecsomóban vagy petezsinórban vízbe kerülnek, ott ebihalként kopoltyúval lélegeznek, majd kifejlődve a szárazföldön tüdővel és a bőrükön át is. Változnak, alkalmazkodnak a környezetükhöz, ahogyan az ember élete során a testi korához elvárható társadalmi normákhoz igazodik többnyire.

Azonban a lélek más. Hol ilyen, hol olyan formát vesz fel. Hol előbújik rejtekéből, és útnak indul, hol vaslemezzel teljesen elzárkózik üregében, és senki sem tudhatja, hogy ott van-e még a testben, vagy éppen hol van.
Nem olyan furcsa ez, mint amilyen furcsának messziről tűnik.

kék-ezüst egysoros karkötő

karkötők

kék-ezüst egysoros

fenykep-0055

fenykep-0056

Page 1 of 4

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén