Magamat akartam néked adni,
és vihar sötétjén értem el a kék-eget.
Haragom villám volt,
szívemben tűz táncolt.

(Rebi néne, néne, haj,
banya-lelken ott a baj.
Térj le a földre –
gyenge esőben!
Rebi néne, néne, haj!)

Magamat akartam néked adni,
cseppenként a véremet,
alkonyi fejfák szürke szemébe
leheltem volna életet.

(Rebi néne, néne, haj!
Sárga az írisz, sár-töve mégis vízbe’ hajt.
Vadkacsa-gácsér úszik el erre,
dísz-zöld fejére
szállj le a földre,
Rebi néne, néne, haj!)

Magamat akartam néked adni
halkuló esti tücsök-zenén.
Hegedűm sincsen,
citerám sincsen,
nem adtam soha semmit én.

(Május, május, bodzavirágos,
friss legelődön a fű sötét
– sok eső esett,
föld se fogadja –
május, május, akácvirágos,
meghoztad
s elvitted a reményt.)

Vállához értem az éjjeli szélnek,
a hajnal egy vonaton döcögött velem:
Ilyen napkeltét még sose néztem.
Nagy Isten!
– megláttam benne testedet.
Aranyban égtek körben a felhők,
és annak a kéknek –
mennyország-színe lett!

Szivárvány nőtt Aszódon a sínre,
Hatvanban az óra kattogott,
hatot vert szívem,
s hiába fogtam – vitte a reggel
pulzusom.

Így történt, Kedves,
oszlop maradtál,
soha-nem-épült, százszor leomlott házamon,
grádics vagy nékem
pokolba érő, angyal-vezette tév-úton,
hangomban tercelsz,
arcomon felkelsz,
könnyemmel nem peregsz tova,
obszidián vagy fekete éjben,
tükrömnek égő foncsora.
Te vagy a május,
az akácvirág is,
szirmait hullatja jaj-fehér jázmin,
és éppen így,
így megyek Tőled
az elmúlásig.

2010.

(a képen egy jezsámen bokor van – és nem jázmin – viszont fehér -és szép:-)

összefonódva
– Pistinek –

hajszálerek szövik át a Holdat
és hajszálerek szövik át az életet
minden mozgó
s minden mozdulatlan
fényévek röptetnek csillag-perceket
szemeiden ébred fel a hajnal
emlékek lesznek
az elhagyott városok csupán
minden mozgó
s minden mozdulatlan
a csókod
a hangod
egy érintés egy meghitt pillanatban
amely elindul
hogy semmivé legyen
s ha utolérem – ott a végtelen
hajszálerek szövik át a földet
a fény a vízből életet teremt
ezer levél rezdül meg a szélben
fává válni áldás s értelem
minden mozgó
súgod
és minden mozdulatlan
felelem neked
vagyunk a fa
gyökér
virág
érzet s érzelem

2013.

boldogok

boldogok
akik a fénybe kapaszkodnak
és a Napba néznek
(anyám fénye meleg-láthatatlan
arca zengő-tükör-varázslat
életre kelt telihold)

boldogok
akik megtanulták a Miatyánkot
(mert volt
aki megtanítsa nékik azt)

boldogok
akik reggelit kaptak
(emlékszem
már nagyobbacska voltam
ő kora hajnalban dolgozni ment
de mindig készített reggelit
a konyhaasztalunkra)

boldogok
akik felhívhatnak valakit
amikor bajba kerülnek
vagy csak úgy
(a hetvenedik születésnapja előtt
a nővérem engem biztatott fel
faggassam ki őt
minek örülne
talán jó ajándék lenne egy lengyelországi zarándokút
ő azt mondta
imádkozni itthon a sarokban is lehet
nincs szüksége semmire
de ha mégis valamit venni akarunk
akkor egy mobiltelefont
mert a gazdagoknak az van)
meglepődtem s elmosolyodtam
anyám
az élet mindig gazdag
paraszt-szoknyád ráncaiba bújnak a hála-fillérek
és megsokasodnak

boldogok
akik május első vasárnapján köszönteni tudnak
(már egy ideje suta versikéket írogatok neki nagy-titokban)

boldogok
akiknek példaképük van
(anyám teheneket őrzött lyánka korában
tőlem a libák is eltrappoltak
ő rétest süt még mindig
s panaszkodik
hogy elfárad
hetvenkét évesen
én igazi rétest soha sem sütöttem
és elfáradok már attól is
ha az ő izzadság-cseppjeit meglesem)

boldogok
akik a mennyek kapujáig jutnak
(az én anyám maga a mennyország
s bölcs-menedékem ebben a földi viharban)

boldogok
akik zeneszót hallanak a hangzavarban
(nekem nincs dalom
csak parányi tündérmesék
és némán hervadó virágok
pihennek a szívemen)

boldogok
akik a fénybe kapaszkodnak
és a Napba néznek
anyám a fény
anyám a Nap
világít nékem ítéletidőben
és akkor is
ha néha az Úr a karjaiba kap

2013.

én pornak születtem
és pornak maradtam
nagy tisztesség ez
s ha látnál nagyobbnak
elmondom újra hogy
pornak születtem
pornak maradtam
és nagy tisztesség ez mert
fölöttem nincs más
csak az Isten

s hogy mért éppen a kiszéhez
hol űzhetnénk ki a sötétséget jobban
embernek születtem
embernek maradtam
“haj ki kisze haj ki
a szandai várba…”
kiszének születtem
kiszének maradtam
s látod
bárhogy is van
nincs más fölöttem
csak az Isten
jaj ha egyszer költő lennék
kiűzném a sötétséget
kivinném a betegséget
szétzúznám a szemétséget
jobban
jaj ha egyszer költő lennék
mellettem lenne az Isten

2014

mögötted kellene lennem
észrevétlen-halkan
csillagokat keresnék a lábnyomodban
az árnyékodat eltenném egy sugaras-szatyorba
hogy fények nélkül is majd velem legyen

mögötted kellene lennem
s ha előttünk az északi szél dalol
felfognék minden parányt
minden illatot
amelyet a tested elhagy

mögötted kellene lennem
a fülledt nyári éjszakákon
és ezen a hűvös márciusi hajnalon
elmondanék neked mindent
amit az álmokról tudok –
aki a füvek-fonalán él
az a Kozmosz békéjén terem –
mély-bordó csokoládévirágok között járok

mögötted kellene lennem
s mély-bordó csokoládévirágok között járok
mert te itt vagy velem

mögötted vagyok
és te előttem vagy
előtted vagyok
és te előttem vagy

kinőttél belőlem
és ahogyan körbefonlak
nősz előttem fel
egyre magasabbra
leszel égi oltár
mennyei álom
imádsággá válsz egy ezüst-csillámon
s leszel te –
az utolsó sóhajom ezen a földi-világon

2014.

Sárga virágok nyílnak a kertben,
harmaton izzik a reggeli fény,
tollat igazgat szemben a gerle,
zöldek a bokrok az ág tetején.

Harmaton izzik a reggeli fény,
harmaton elszáll vélem az élet,
zöldek a bokrok az ág tetején,
szürke palástban földre lenézek.

Harmaton elszáll vélem az élet,
új-tavasz elveszi tőlem a dalt,
szürke palástban földre lenézek,
látom a bús rögön álmait.

Új-tavasz elveszi tőlem a dalt,
küldi madárnak, fújja a szélbe,
látom a bús rögön álmait,
szárnyakon ültek, sírtak az éjjel.

Küldi madárnak, fújja a szélbe,
jönnek is érte a jó madarak,
szárnyakon ültek, sírtak az éjjel,
s torkukat égeti most a tavasz.

2009.