Kattan a zár.
Nyílik az ajtó.
Kandalló tüze lobban.
Szürke szakállú törpék állnak
a vaskos tölgyfaasztal körül.
Odin belép. Leül.
Mesélni kezd.
Halk szava bejár kilenc világot.
Kilenc törpe áll most.
Mindegyik hallgat.
Thor kalapácsa vihart kavart ma.
Félnek.

(csak rólad álmodom,
fejfájással kelek,
és fekete felhőkön ébredek)

Odin mesél,
hogyan ért egymáshoz
a tűz s a jég,
óriások születtek, haltak,
Ymír koponyája lett az ég

(aztán egy szellő megfagy)

Kattan a zár.
Begurul egy gyűrű.
Kilencedik éjjel
Nyolc törpe hallgat.
Egy énekel
Lokiról, tréfáról,
Balder haláláról,
fagyöngyről.

(ha tudnád, mennyire szomjazom az igazságot,
mégis megértelek, egy alvó csillagról gyengéden folynak a könnyek,
hagyom, vezess,
és amíg átölelsz, meleged betölt)

Nyílik az ajtó.
Szél süvít rajta.
Odin nyolclábú lova felnyerít.
Nyolc törpe áll most.
Hét törpe hallgat.
Egy törpe meghalt.
Egy énekel
kígyóról, méregről,
amely lángolva örökké
Loki arcára rácsöpög.

(keresztbe rakott kévék gyűlnek a tarlón,
lassan aratják a búzaföldeket,
a kalász megérik a Napnak,
fejét lehajtja,
elviszik a termést)
Kandalló tüze lobban.
Fenrír néz ki onnan,
farkas-szörny pofája üvölt:
Ragnarok!
Minden törpe meghal.
Magam maradok.

(értem én,
neked nehéz,
nem adnak ingyen új világot,
de nézd, bezárt kapukon átlép a lelkem,
figyel téged, nem kér többet,
egy vékony zsineg átszakad,
a futó célba ér)

Kattan a zár.
Thor fia belép, leül.
Csak bort iszunk ma
rendületlenül,
valkűrök járnak táncot
teli kupánk körül.

2010.
http://epa.oszk.hu/02600/02690/00028/pdf/EPA02690_aghegy_2014_42-43_5743-5763.pdf

pa.oszk.hu/02600/02690/00028/pdf/EPA02690_aghegy_2014_42-43_5743-5763.pdf

Apám szelleme megjelent,
sír a dal, az ősi nóta.
A sors virág: egy nefelejcs,
kék koszorú lett egy tóban,
ott ring, ott ring évek óta,
senki sem látja kék színét.
Apám szava nem volt sóhaj,
fodrozza szél a tó vizét.

Késsel nem ölnek szenteket,
fejüket tűzik karókra,
kezükből kicsit metszenek,
fogukat húzzák fogóval,
körmük van csak koporsóban.
Húsukat a hollók vigyék,
testüket dobják folyóba,
fodrozza szél a tó vizét.

Apám, ne mondd, hogy szent legyek,
szellemed se intsen jóra.
Békét nem hoznak fegyverek.
Legyen itt tárogató-dal,
szóljon csendes, esti óda,
érintse emberek szívét,
s ahogy véget ér a strófa,
fodrozza szél a tó vizét.

Ajánlás:
Herceg, lelked hárfa fogja,
és nem látod itt azt, mi szép,
nézz le egyszer – jól – a tóra, s
fodrozza szél a tó vizét.

Ünnepek

Tegnap rántott párizsi volt,
ma paprikás krumpli lesz…
… Egy olyan kést szeretnék,
amellyel a zöldséget pucolva,
meghámozhatnám az emlékeimet…

Mária hallgat,
sírnak mellette az évek,
ezüst-palástján gyöngyökké lesznek a könnyek,
egy Gyermeknek adja,
Mária hallgat.

Mondd, van-e menny, ahol elmerül egyszer a bánat?
Lesznek-e égi csodák, arany-ágra varázslat?

Mária hallgat,
a Gyermek a gyöngyöket méri.
Kétkarú mérleg.
Egy felén sorban az angyalok állnak.
Nincs már több angyal,
Mária hallgat.

Ha elmosogattam a tányérokat,
megtisztíthatnék néhány ablakot…
… Kinek hazudom, hogy nem fáj?!
Magamnak? A világnak?…
Gyávaság.

Mária eltűnt,
egy poros úton állok,
mellettem egy ház,
a házon felirat:
“Fogadó a két rozmárhoz”,
Mária eltűnt,
bemegyek.

Odabent, a padlón nehéz faasztalok, padok.
Üres a terem.
Várom a rozmárt, legalább az egyiket.
Jézus, az ács jön,
szemben velem leül:
– Ilyennek képzelted a Mennyországot?
Körbenézek,
egy petróleumlámpában a láng remeg…
– Uram, ezért?! Egy koszos kocsmapadért szenvedtem éveket?
Jézus nevet:
– Még visszamehetsz…
Utánam szól:
– Élj jól!

Mosolygok, amíg darabokra vágom a krumplit,
s talán valóban meg kellene törölnöm egy ablakot…

Mária előtt térdelek,
kezeim kulcsolom.
Ezüst-palástjáról
olvadva-kacagva hullnak a gyöngyök a földre,
csillagokká lesznek.
Holnap havazni fog.

Mária előtt térdelek,
magamnak semmit nem kérek,
csak Neked –

Mondd, van-e szebb hely a földi világnál?
Itt, ahol új napon új csoda kél,
kell-e a szürke varázslat?
Bírd el a jót, és
várnak az ünnepek égi hazádban…

2010.

– születésnapodra-

eltelt
az első ötven év

fekete hátú varjak
és aranyos szárnyú gerlicék
meneteltek rajta

aztán elérkezett
az ötvenegyedik

ezüst-sugara nőtt a napnak
magához ölelte a holdat
az égen virágok nyíltak
s kék-színű álmokat fújt a szél

csillagok lobbantak…

amikor délután elalszol
újra
szellő-lányok hintáznak az ágakon
– lerajzolom őket neked

majd Téged nézlek
és ha felébredsz
a fehérrel szegett
kerek tükröd leszek

2011.

Ősz, te már itt laksz. A juhar-levéllel
földre rárázod keserű imámat.
Jajszavam hallgat, megül ékes erdőn,
kései köd lesz.

Rút ezüst felhőn napot ütni jöttem:
szórja rám fényét, sugarát kegyekkel.
Más felé néz most az arany-tekintet:
Lásd, neked árad.

2008.

a görcsök gyötrik a testemet
egy törött ágam a Holdat tartja
elmennék innen de nem lehet
vagyok a világ s gyökerek rabja

2013.