Pongrácz Ágnes

versek, gyöngyök, kristályok

Category: vers (Page 2 of 4)

lélekfa

a görcsök gyötrik a testemet
egy törött ágam a Holdat tartja
elmennék innen de nem lehet
vagyok a világ s gyökerek rabja

2013.

mese felnőtt fiaimnak

örökségül hagyom a két szemem
– felhőkön át a Napra lássatok
örökségül hagyom a kék eget
madarak vagytok – ez a házatok

Vízi Péter Vízi Pál
víz az élet – vér halál
kések a fatörzsben

ma virágzó ágon alszik a szél
tegnap tombolt gyökeret tépett
holnap talán felébred
s ha lángot hoz – fájni fog

Vízi Péter Vízi Pál
ti vagytok a varázs-erdő
aludjon karjaitokban a szellő
Holdsugarat adok nektek
ha jön az éj – lássatok

2013.

táncoló

farkasok dalával ébred az erdő
farkasok dalától alszom el én
zengjen az ég ha az üstökös eljő
s táncoljunk ketten a lét peremén

arcodon rózsák a kezedben sorsom
viharban fütyülő fenyőrigó
amíg az életem ingedben hordod
muzsikál halkan az angyal-trió

egyszeri vágyak a szőnyegre hulltak
felszedted s szívedre tetted nekem
egyszeri vágyak az égbe jutottak
így voltál s lettél Te a végzetem

egy farkas dalával ébred az erdő
egy farkas dalától alszom el én
nem zeng az ég ha az üstökös eljő
s táncolunk majd ha az év véget ér

 

kánikulában

harmincnyolc fok
pokol
a légrészecskék a fejünkre esnek
a tájból rettenve ég a zöld
és talán már önmagát sem hűti le az Isten

idebenn jó
a zene útját járom
meghitt pillangók repülnek szívemre
majd elszállnak
ha véget ért a dallam

hol vannak a gondolatok
az én világom elférne egy dalban

aludni kellene

odakinn a hőség már elfoglalt minden helyet
és nekem sincs semmim
csak te vagy

egyszer
egyszer régen
kislány-koromban
három vagy öt évesen
a térdemen forogtam
a szőnyegen

úgy pörögtek a minták

s akkor hirtelen
egy bálterembe értem
palotást jártunk
én csak egy férfit néztem

azután ültem és vártam
palotást jártak
a férfi elment
a szűk folyosón fáklya

lángoló üresség

látod
megöregedtünk
mire
rád találtam

2013.

Fénykép-0022

Az Úr dicsérete

1.

Uram, szirének hangját add nekem,
kapun, falon hatoljon át a dal,
de tán a szélzúgás is én legyek,
levélen, ágon gyújtva meg magam.
Uram, dicsérni Téged vidd szavam
a kéklő égre fel, legyek fehér
fátyolfelhő, s ha kondul egy harang,
fehérben éljek mindörökre én!

Szobákban ülnek álmos emberek,
ébressze őket, s hozzon új tavaszt
az Úr szívéről szóló énekem.
Békét adjon, nyújtson vigaszt annak,
ki kér az Úrtól, Lábához hajtja
fejét, s bár bízik benne, nem remél.
A gyolcs legyek, mi csúf sebet takar, s
fehérben éljek mindörökre én!

Lelkük teljék meg édes malaszttal,
tárják ki jól az ablakot, s akkor
a latrok rácsos börtönben kapnak
szelíd áldást, Uram, s bocsánatot,
ha bús éjen zenélnek angyalok,
ha húr pendül, s dal száll az ég felé,
ha angyalszárny rezdül, s lehull a toll,
fehérben éljek mindörökre én!

2.

Uram, legyek hárfának dallama
rezegve lágyan égi húrokon,
ezüstben csendülő kicsiny harang
és érces szívverés a sóhajon,
legyek folyón a hab, melyet sodor,
mert van folyó és van bánat, de nézd,
bővízű bánatban halásznak ott,
ahol kegyelmet adsz könnycseppekért.

Dicsérve Téged reggel és este,
szólítva élőket s a holtakat,
arany-zsoltár az, mely fényekben zeng,
s arany-zsoltárba írt arany-szavak
rohannak már élő alázattal
Hozzád, Uram. Balladám ott elég,
rekedt torkom madárbegyben jajgat,
ahol kegyelmet adsz könnycseppekért.

Úgy, mint utolsó harsonád tegyem
a versbe teljesen magam, s haza-
érkezzen Hozzád a megteremtett
világ boldog percéből felfakadt
minden dús gondolat, mert “Te vagy a
feltámadás” s az élet. Nehéz,
Uram, nekem kinyitni ajkamat,
ahol kegyelmet adsz könnycseppekért.

3.

Te még nem láttál engem, és ma van
a napja annak, hogy megnézd arcom,
platánfa kérgeként a bőr szakad
le róla, ám most még inkább tartom
Feléd, Uram, hogy lásd bűnbánatom,
mert én sebet tettem Rád oly sokszor,
mikor bántottam másokat, s ahogy
rúgok Beléd, amíg kezem fogod.

Hogyan fordul Feléd, míg Hold szaval
rezegve lágyan égi húrokon,
Uram, rút lelkem. Majd szorgalmasan
zsákomba gyűjtöm újra, s hátamon
viszem tovább új vétkem, csillaghoz
küldöm szemérmem, hogyha vágy oson.
-Találj rám, hű szerelmem! Hagyom. S
rúgok Beléd, amíg kezem fogod.

Uram, vétettem annyit ellened,
bocsásd meg, és engedd, most én adjak.
De mondd, mit tudnék adni itt Neked?
Üres kezem lehajlik fáradtan,
belül manók szívemmel játszanak,
és mint egy gyermek, míg áll oszlopon,
csak nézek körbe, s tartom Neked: magam! S
rúgok Beléd, amíg kezem fogod,

4.

Eléd raknék mindent, mit megtermett
a Föld, gyémántkincset, zafírt. Smaragd-
szemű, kék angyalkák énekelnek,
mikor világod ékes harmatban
csillantom meg, s ajánlom föl, Uram.
Tiéd az “ország”! Minden verssorom,
melyet leírtam bármikor, szalad
Hozzád, s harangok közt imádkozom.

Virágokat vinnék Neked, szabad
szerelmet szendén sáros utakon
hagyok, de Téged, Uram, nem hagylak
el, míg ring bennem a lélek. Ballagok
magamban, így beszélek. Vállamon
vékony gallyakban hordom és lopom
meg Fény-erdődet, mert fázom nagyon,
s Hozzád harangok közt imádkozom.

Lásd, semmim sincs, de itt egy ballada
rezegve lágyan égi húrokon.
Még itt vagyok, s álszentnek tartanak,
ezért Uram, könyörgök Magadhoz
az égbe végy fel, és ha meghalok,
ölelj meg, küldj át minden poklodon,
kínokban égve ott áldom Napod,
s Hozzád harangok közt imádkozom.

 

A ballada

Uram, szirének hangját add nekem,
kapun, falon hatoljon át a dal,
szobákban ülnek álmos emberek,
ébressze őket, s hozzon új tavaszt,
lelkük teljék meg édes malaszttal,
tárják ki jól az ablakot, s akkor
Uram, legyek hárfának dallama
rezegve lágyan égi húrokon.

Dicsérve Téged reggel és este,
szólítva élőket s a holtakat
úgy, mint utolsó harsonád tegyem
a versbe teljesen magam, s Haza,
te még nem láttál engem, és ma van
a napja annak, hogy megnézd arcom,
hogyan fordul feléd, míg Hold szaval
rezegve lágyan égi húrokon.

Uram, vétettem annyit ellened,
bocsásd meg, és engedd, most én adjak.
Eléd raknék mindent, mit megtermett
a Föld, gyémántkincset, zafírt, smaragd
virágokat, vinnék Neked szabad
szerelmet szendén sáros utakon.
Lásd, semmim sincs, de itt egy ballada
rezegve lágyan égi húrokon.

Ajánlás

Uram, fehérben éljek mindörökre én,
ahol kegyelmet adsz könnycseppekért,
rúgok Beléd, amíg kezem fogod,
s Hozzád harangok közt imádkozom
rezegve lágyan égi húrokon.

2009.Fénykép-0022

foncsor

olyan hűvös ez a nyár
egy meteorológus tegnap a tévében azt mondta átlagos
átlagosan szar – nekem
jó…. tudom….
pozitív szemlélet
meg a boldogság-bennem-van-nem-külső-forrásban
bla-bla-bla
tudom
ja meg az a legjobb
hogy a világ tükör
neki nem fáj ha azt a rusnya banyát akit benne látok
összetöröm
mosolyogj-a-világra-és-akkor-a-világ-is-rád-mosolyog
akkor már inkább tennék pár forintot a pénztárcájába
hogy ő is tegyen az enyémbe
kenyérre
mert a mosolytól éhes maradok
és nemcsak én
elkeserítő…
vagy csak keserű vagyok?!
olyan hűvös ez a nyár
már a fecskék sem tudják mikor merre repüljenek
ha behunyom a szemem
a tükör előtt állva
azt gondolom
hogy velem szemben a rusnya banya is becsukja a szemét
de mivel nem látom
lehet
hogy engem néz
vagy elszaladt pár percre valamiért

a zöld dió a burokban bágyadtan bámulja
ahogyan az eső a fényes leveleken lecsorog

én nyitott szemmel nézek a világra
mégis gyakran látok üres tükröket
és nem baj
ha a világ nem néz rám vissza
mert valami fontosabb dolga lett

de nem jól teszi a dolgát
a kutyafáját neki
nem jól teszi
olyan hűvös ez a nyár
megint esik

2011.

Farkasok

Farkasok járnak a réten
az évközi hetedik vasárnapon,
szárnyait töröm a légyzümmögésnek,
és bizony mondom néktek:
– nem szigorúan,
hanem jól
kell válogatnotok!
Kitárom két karom az égre
már régen nem bánom,
ha a Napból tűzeső potyog,
s ha leteszem egyszer a tollam
az utolsó mohikán
– eztán –
akkor is én
vagyok.

Farkasok járnak a réten
az évközi tizenhetedik vasárnapon.
Jézus felment egy hegyre,
talán túl közel ült le
a néphez
és hozzánk –
gonosz szél suhant át
– akkor –
a tanítványokon.

A keleti égen kigyúlt egy felhő
– furcsa jel
ezen a korai alkonyon –
nyugatról szédült viharfelhő
– baktat –
semmi sem történik lassan,
csak az ember túl türelmetlen
és bolond.

Farkasok járnak a réten
az évközi huszadik vasárnapon,
az éjszaka csendes,
lámpafény táncol az esőcseppeken,
merészen csillog száz juharfalevélke,
mintha szentjánosbogarak lámpásai
gyúltak volna
– tömkelegével –
vagy mintha Karácsony lenne most.

Farkasok járnak a réten
mindegyik évközi vasárnapon.
Ha ünnepet ad az Isten egy-egy nyári zivatarhoz,
miért félnék attól,
hogy majd engem feledni fog?

2012.

Negyven fok

Július a nagyszobámba
belépett, és ott maradt.
Hetek óta szánt a hőség,
forróság hűt, fogva tart.

Láttalak az álmaiban:
gomba voltál egy hegyen.
Vándorúton jár a lélek,
gyalogol, majd megpihen.

Bentről szól a legszebbik dal,
s a gonosz nem énekel.
Benned lennék gombaspóra
álom-látott zöld-helyen.

Bölcs-szikrája nő a napnak,
elveszik az értelem,
szikkad-száraz hódolattal
esőt várok, csendeset.

2012.

Szent Jakab hava előtt

Ragyogó napot festettem az égre,
tavasznak álmodtam a végtelen őszt,
boszorkány-időm lejárt, tűzbe léptem,
s most égek egy máglyán – az Isten előtt.
2011.

szeress

Fénykép073
szeress
szeress engem halkan
mint levél az ágat
szeress mintha lennék
gyökere a fának
szeress engem éjjel
csillagfénybe bújva
szeress mikor délben
harangokat húznak
szeress engem télen
szürke nagykabátban
szeress úgy mint akit
tündérek találtak
szeress engem gyáván
szeress engem árván
szeress a síkságon
s fenn a hegyek ormán
szeress
mert én vagyok a földed:
Magyarország

2013

Fénykép069

Page 2 of 4

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén