Amikor az idén a télhez
a hajnal először fagy-zöngét rakott,
üvegdíszekké váltak az út menti fák
lehajló ágai, a bokrok vesszei,
s az elhagyott gazok.

Nem a pénzben,
hanem a fényben,
nem a boltok polcain,
hanem a lélek húrjain,
nem a hideg csillagokban,
hanem az imában elmorzsolt szavakban …
az imákban elmorzsolt szavakban
lakik a Karácsony.

A Te szívedben ott van,
és az én szívemben ott van.

—
Meseföldön fehér pelyhek
pörgős táncot járnak,
Pancsinelló arany-arcát
elhagyja a bánat.

—

Nincs az irigységben,
és nincs a kapzsiságban.
de itt van az Igében,
s az adakozásban.
Nincs a kevélységben,
s nincs a hiúságban,
alázatot keres
egyszerű ruhában.

A Te szívedben ott van,
s az én szívemben ott van.
Bennünk és köröttünk

Karácsony ragyog majd,

és nem a hangszórókon keresztül
szól hozzánk az Isten,
hanem egy koldús énekében.

—

Mese-földön ezüst pelyhek
lassú táncot járnak.
Őrbottyánban mosolyban és
ölelésben lakik a varázslat.

—

Hisz’ tudod, mi itt mindannyian
csak csodákkal játszunk,
s januárban majd azt mondjuk,
“Mindjárt jön Karácsony!”

2023. december

lángoló álmokba teszem a kezem
igaz némaságom
márciust kigyújtja

szavakat ír a szél
ma
tegnap
holnap

lángoló álmokba teszem a kezem
simogatlak

2010.

Zene hallik, muzsikálnak,
hegedűszót hoz a bánat,
hegedűszó van a szélben,
vele szállnék el az éjjel.

Levendula illattal jött a Megbocsátás,
és én molyoktól félve nem fogtam meg kezét.
Gyönyörű Harmat, ha majd újra erre járnál,
dögszagot árassz, s barátok leszünk, te meg én.

Zene szól most a sötétben,
teliholdból van a végzet,
Rebi nénét viszi hátán,
arany-ég nő karimáján.

2010.

Január 1-jén, a kora délelőtti órákban
Há Gábor, 54 éves, szalmatercsi lakos
a megyei kórház intenzív osztályán ébredt.
Hosszú ideig bámulta a mellette fekvő férfit,
akit kicsit kopasznak
és meglehetősen halottnak talált,
majd – miután minden kétséget kizárva
felismerte benne önmagát –
átgázolt a testtel töltött kórházi ágyon,
és a bezárt ablakon keresztül
elhagyta a szobát.

…láttad a rózsákat?
A szirmaik lehulltak sorra,
és tüskés ágaik között
reszketve bújt el a szél…

Há Gábor számára
összefüggéstelenné váltak az események.
Nem tudta meddig, merre járt,
de azt látta,
ahogyan a hideg a markába zárta a várost,
és a havat a háztetőkön tartva
a kéményekbe trombitált…
Az újságosbódé pultján Hírlap,
rajta cím, a cím alatt betűk:
“H. Gábort szilveszter éjjelén
szénmonoxid-mérgezéssel…”

Csíja, bogárka,
szunnyad a málna,
ring a levélke,
édes az álma…

Megenyhült az idő. A falusi temetőben
kásás hó toccsant a lábak alatt.
Gyávának érezte magát, amiért
kedvese, Margit nyomába lép.
A koporsó mellett egyedül nővére állt.
Aztán valahol hátul
meghallott egy beszélgetést:
– Nézted a koszorút?

Láttad a rózsákat?

A szirmaik lehulltak sorra…

…a szirmaik lehulltak sorra
és tüskés ágaik között
reszketve bújt el a szél…

Sárga levelek szálltak le lágyan
a fákról a föld felé,
amikor Margit házához ért.
Bentről kiszűrődött a nő hangja:
– A gyermek Gáboré…

Csíja, bogárka,
szunnyad a málna,
ring a levélke,
édes az álma.
Csíja, babácska,
angyali szárnyon
elmegy apácska,
várja a Fény…

…és Há Gábor megértette végre:
van élet a halál után.

Karácsony idején
fehér pelyhek járnak,
csillagok hullnak le
az egész világnak,

mesékből üzennek,
tisztaságot hoznak,
alázattal kérik,
tegyük le a rosszat.

Karácsony idején
gyúlnak apró fények,
szívünkben a remény
napról-napra ébred.

Fenn, a magas égen
öröm-tüzek szállnak,
készítik a helyet
az Isten fiának.

Karácsony idején
nekem semmim sincsen,
a kisded Jézusnak
elküldöm a versem.

Te, akihez elért,
mondd hozzá pár sorod,
Karácsony éjjelén
elviszik angyalok.

2008.

Rajzok: F. Csilla és V. Ildikó

Jeles Teréz azonos című festményéhez

Téged éppen azért vonzanak a fák
amiért engem is – a lelkükbe látsz
és amíg ecsetvonásaidtól a kép
megtelik – elhangzik egy-egy
könyörgő- s néhány hálaének
tudod a fák is félnek
nézd ezt a csodát
Te azt mondod őszidő
én azt mondom élet
egy anyát látok a három gyermekével
másnak hibásak de neki szépek
s nem apró ágak futnak ott
hanem a szeretet
keresztül-kasul védi a szenteket
alul a lét tüze – felül a vigasz vár
őszidő?!
tényleg mintha ősz lenne itt éppen
a harangok Rómába
a fák az emberekhez térnek
talán bíznak bennünk – nem tudom

2014.

(LirArt)

Hangyaháton

Aranydallamát a nyár
már lustán levelekre írta,
itt-ott
sárguló kottákat fújt a szél.

Felébredt Cé,
tiszta, égi zenére vágyott,
újra ott járt a Keletinél,
és most magára terítette azt a hegedűszót,
amelyet augusztus tizedikén
az egy-igaz-muzsikus elhagyott,
aztán leült és nézte,
ahogyan Gusztáv kezétől barnán zengve
lángra gyúlnak a zongora élő-hangjai,
sárguló kottákat fújt a szél,
megfeketedett Mária karján a gyermek,
hazuggá váltak a gondolatok.

Temetlek bársonyba,
temetlek fénybe.
Homokot szórok rád,
ne lássam arcod,
temetlek bársonyba,
temetlek fénybe,
magamba temetlek,
üvegkoporsóba teszlek
itt a Cyber-térben,
és mosolygok, mint a bolondok,
a világ súlyát egy hangya háton elviszi.

Temetlek bársonyba,
temetlek fénybe,
talán zenés temetés lesz,
nézd, aranydallamát a nyár
már lustán levelekre írta.

2010.

a határban zsongó gépbogárkák
bálákba gyúrják a szalmát
arany-illata leng a nyárnak

Danielisz
összeszedi
inge alá teszi
mindenhová
magával hordja
roskadozó szilvafák
terítik le terhüket
lassan
kék lesz a föld
Danielisz nadrágjának kékje
szégyellős pókfonál
nyílik az alkonyi égre
rajta egy fénysugár számol perceket

Danielisz
gyere
ha majd ideérsz
csak állunk mozdulatlan
és nap-vörös hajadra csillagot szór az éj
2011.