A tavaszt kerestem.
Az első ibolya-szálak soványak voltak
és kedvesek;
majd feltűntek kék-lila bóbitákkal
a bokrok ölén, az út mentén,
és mindenütt, ahol lehet.
Később a száraz domboldalakon
héricsek csókolództak
sorsukkal dacolva sárgán a Nappal.
A kertekben
fenn: az aranyvesszők szirmainak fénye,
lenn: a nárciszok reménye.
Aztán eltelt pár perc és a sárga után
a fehér szaladt végig a tájon.
Kökénybokrok öltöztek fel hosszú sorban,
s úgy tűntek, mint menyasszonyi fátyol.
Egy-egy fehér-világ teremtődött
minden gyümölcsfához.
A földön, a fű között az aranyló tyúktaréj helyett
már tejszínben a sárma virágzott.
A tavaszt kerestem. Mindenhol kerestem.
Most Húsvét után van. Eltűnt a hirtelen meleg.
Az aranyvessző zöld lett, a kökényág leveles.
Most Húsvét után van, a sonka elfogyott,
s egy sütemény elhagyott
morzsáján a hangyák lakmároznak.
Az április esőt szór, s hideget.
Az április havat hord,
s a kinyílt orgonák fölé bizarr paplant nevel.
Most Húsvét után van:
az április havat szór, s hideget,
de emlékszem, ahogyan Húsvét előtt
hazafelé menet a busz ablakából lestem a kék eget,
csak néztem, csak néztem,
és beleszédültem a felismerésbe,
hogy nem kerestem a tavaszt, s mégis megtaláltam.
A téli ég szürke, a nyári ég meleg,
de ez a kék, ez a kék a tavasz kékje lesz.
Jézust keresem.
Keresem Húsvét előtt
és keresem Húsvét után.
Jézust. A Feltámadásban.
Az itt bemutatott kb. 15-20 éves kalkantit kristály szintetikus és a 2017 év elején Szlovéniából érkező szelenittel kevert kristálydarabok valószínűleg ugyancsak szintetikus előállításúak.
