Pongrácz Ágnes

versek, gyöngyök, kristályok

Category: kristályok (Page 3 of 4)

Opál

Fénykép-0048

Mielőtt az opálról bármit is mesélnék, elmondom, hogy közel 30 oldalnyi „szakirodalmat” gyűjtöttem egybe a netről (viszonylag gyorsan). Ezért az ásvány főbb jellemzőinek ismertetésén túl az amatőr, naiv, személyes megjegyzéseimet fogom megosztani. Az ugvárit/klóropál bejegyzésben már leírtam, hogy az opál az oxidok és hidroxidok osztályába tartozik és a kvarc csoport tagja.

222 Ct Ebay Rare Found Natural Unheated Untreated Blue Opal Rough222Ct Natural Blue Opal Rough

Az opál neve az “upala” ó-indiai szóból ered, melynek jelentése: kő, drágakő. A görögök átvették ezt a szót, amelyből “opalliosz” lett s, így jött létre az ásvány mai elnevezése.

Kémiai összetételét tekintve víz tartalmú szilícium-dioxid.

„Az opál különleges sajátságokkal rendelkezik, hiszen a rövid távon rendezett szerkezetű ásványok egyike…. Az opál másik jellegzetessége a változó mennyiségű (1–20 tömeg% közötti) víztartalma. A víz az eddigi vizsgálatok szerint kétféle módon jelenik meg az opálban. Egyrészt önálló molekulák formájában az alapanyagban, másrészt filmszerű bevonatokként. Opál  SiO2 • nH2O – rövid távon rendezett vagy amorf” (Szakáll S.)

Fénykép-0008

„Az opál megszilárdult kovasavgél, kémiailag az oxidok-hidroxidok osztályába tartozó krisztobalit ásvány víztartalmú, gyengén kristályos változata.” (Wikipedia)

Fénykép-0055

Ha a fentiekhez hozzátesszük még az alábbiakban felsorolt jellemzőket, akkor elvileg „megvan” az opál. Gyakorlatilag azonban egy laikus számára (mint pl. én) nagyon nehéz megkülönböztetni a kalcedonféléktől (főleg a jáspistól) a közönséges opált. Ugyanis az opál nem kiabál nekem, hogy bennem víz van. A kalcedon (kvarc) keménysége 7, az opálé 5.5- 6.5 között mozog, azonban egy csiszolt vagy akár egy foglalatba került kőnél a keménységet már nem olyan egyszerű meghatározni. A jáspis és az opál is rendkívül színgazdag. (Nem beszélve a  jáspopálról, amit hematit színez.) Az ásvány fénye még az, ami még eligazíthat.

Fénykép-0007

Rendkívül nagy szerencse, hogy nemcsak közönséges, hanem nemes opál is van a világon, ami azért jó, mert a nemes opált összetéveszteni más drágakővel, sajátos fényjelenségei következtében nem lehet. A nemesopálban az építőelemek mérete és alakja egyforma, és szabályos geometriai rendben követve egymást, háromdimenziós rácsszerű szerkezetet építenek fel. Az általuk felépített rács ismétlődő egységeinek mérete kb. ugyanakkora, mint a fény hullámhossza. Ennek következtében a rács síkjai a beeső fehér fényt szétválasztják különböző hullámhosszú összetevőire, a látható spektrum színeire. Ezt a jelenséget optikai diffrakciónak, a keletkező színjátékot opalizálásnak nevezik.

Fénykép-0067

A nemesopálok közt két változatot különböztetünk meg: a fehér, vagy világos alapszínű fehér opálokat, és a ritkább fekete opálokat. Ezek alapszíne sötétszürke, sötétkék, sötétzöld vagy szürkésfekete. A mélyfekete egészen ritka. A világosabb opálokra Jellemző fényjelenség az opáleszcencia: rájuk nézve kékes fényudvar, fényjáték látható.

Fénykép-0058

Fénykép-0073

Fénykép-0025

A tűzopál szintén drágakő, szerkezete megegyezik a nemesopálokéval.
Nevét tüzes, néha lángvörös színéről kapta. Előfordul más színben is: narancssárga, citromsárga, barna. Rendszerint nem opalizál. 1804-ben Mexikóban találtak először tűzopált..78ct BRIGHT ORANGE MEXICAN FIRE OPAL PEAR CUT WoW78ct-BRIGHT-ORANGE-MEXICAN-FIRE-OPAL-PEAR-CUT

Fénykép-0015
Képlet: SiO2 • nH2O
Kristályrendszer: vaskos-tömeges vagy bekérgezések, konkréciók, gömbös-vesés, cseppköves aggregátumok formájában jelenik meg. Olykor morzsalékos, porózus halmazokat alkot.
Szín: változatos, általában a fémionok vagy ásványzárványok színezik
Porszín: fehér
Fény: üveg-, gyanta- vagy viaszfényű
Keménység: 5,5 – 6,5
Hasadás: nincs
Törés: kagylós
Sűrűség: 2,09 g/cm³
Fluoreszcenciája: fehér opál: kékes-fehér, barnás vagy zöldes, gyakran foszforeszkál is. fekete opál: nincs
Egyéb: opalizálás

pink opál

812 Ct  Natural  Australian Pink Opal Gemstone Rough

Változatai: üvegopál / hialit (színtelen, víztiszta, üvegszerű), tejopál (tejfehér, áttetsző), nemesopál (színjátszó, opalizáló), tűzopál (vörös, narancsvörös, vörösbarna, átlátszó-áttetsző), feketeopál (fekete), májopál (barna árnyalataiban jelenik meg), viaszopál (sárgásbarna), ungvárit / kloropál (zöld, nontronittal szoros összenövés), jáspopál (vörösbarna, vörös, hematit színezi), faopál (amikor az opálanyag növényi részeket kövesít).

Fénykép-0062

„Magyarország az 1800-as évek második feléig a világ nemesopál-termelésének egyik központja volt. A kitermelést a jelenleg Szlovákia területén elhelyezkedő veresvágási bányában végezték. A lelőhelyet 1920-ban zárták be, amikor a konkurens ausztrál opálbányák olcsóbb ásványaikkal terítették be a piacot. Később Telkibánya és Monok környékén is találtak nemesopált, de az előfordulás “szeszélyessége” miatt a szakértők nem találták gazdaságosnak a kitermelést.” (Részlet a Papp Gáborral 2006-ban készített interjúból a Kisnánáson talált 3-4 mázsás opál kapcsán.)

Fénykép-0003

Ami egészen közel áll hozzám opál kapcsán, azok a fenti mangán-dendritekkel mintázott tejopálok, azonban ami  földrajzilag van hozzám legközelebb, az a Geománia lelőhely listájában található:

http://geomania.hu/asvanygal.php?lelohely=25&asvid=59

http://geomania.hu/asvanygal.php?lelohely=175&asvid=59

Fénykép-0018

Tényleg csak pár kilométerre van, s ehhez képest az ausztrál, az etióp vagy a mexikói opál sokkal gyorsabban ideér hozzám Indiából vagy az USA-ból. Viszont kétségtelen, hogy azok az első opál darabjaim, amik közel húsz éve vannak velem, mind a Mátrából származnak.

04.40Cts. 100% NATURAL ETHIOPIAN OPAL FLASHY ROUGH UNTREATED LOOSE GEMSTONE04.40Cts.-NATURAL-ETHIOPIAN-OPAL-FLASHY-ROUGH

Fénykép-0053

Van itt még valami a „tárolás” kapcsán, és amióta a zöld színű kunzitom, már nem zöld, mert a fény hatására elég rövid idő alatt kifakult, „komolyan veszem” az ilyen és ehhez hasonló figyelmeztetéseket: „Csiszolatlan köveket érdemes vízben tárolni.” (nemesopál) Aztán több külföldi honlapon böngészve végül is azt találtam, hogy a hosszabb ideig tartó tárolásnál javasolják a puha, nedves ruhával betakarva történő elhelyezést tasakban, de leginkább a hirtelen hőhatástól való megóvást ajánlják ugyancsak a nemesopálnál.

Fénykép-0056

Az utánzatok, – főleg a műanyagokból készültek – legnagyobb része olyan minőségű, hogy ékszer készítésének céljára szóba sem jöhetnek, legfeljebb a bizsut áruló üzletekben adhatóak el. Ezeket a szakavatatlan szem is könnyen felismeri. A szintetikus kövekből viszont a legújabb technológiákkal már elő tudnak állítani olyan minőséget, hogy alapos vizsgálat nélkül még a szakembereket is megtévesztheti.

Fénykép-0084

Ajándékba küldték a fenti opál (vagy holdkő?) utánzatokat, ajándékként jó, illetve bizsunak is megfelel.Fénykép-0047

A legendák szerint isteni eredetű kő. Tartják Zeusz könnyének, és indiai szivárvány-istennő megkövesedett testének is.

Fénykép-0117

Feltételezett hatásai: az opál örömmel és boldogsággal tölti el a földi életet, annak a színes oldalára irányítva a figyelmünket, fokozva ezáltal a változatosság és a szórakozás iránti igényünket. Erősíti a légutakat, csökkenti a vérrögképződést, hat a félelmek és a szorongás ellen. Apatikus állapotok esetében, ösztönző hatása van, hat a depresszió ellen. Az életkedv és az élni akarás erősítésével általános egészség-javító. Enyhíti a fájdalmakat. A bölcsesség felé vezet.

Fénykép-0122

Fénykép-0063

Atacamit

Fénykép-0007

2015 decemberében az egyik hazai online piactéren egy hirdetésben egy kicsike kövekből álló piciny ásványgyűjteményt kínáltak megvételre “egy az egyben”. Javarészt csiszolt kövek voltak benne meg két geóda, illetve vannak is, mert azóta a nagyobbik fiamnak köszönhetően már nálam van. (A kisebbik egy hatalmas ametiszt hozott haza legutóbb Németországból.:-)
Több olyan ásvány van az apró kövekből álló vásárolt gyűjteményben, amit eddig is ismertem, de lehet, hogy lesz jó pár olyan, amit nem is tudok majd beazonosítani. A képeken lévő kisebbik zöld ásvány is eddig ismeretlen volt számomra, aztán az idén januárban Kínából megérkezett hozzá az a 48 grammos atacamit, ami azt erősíti bennem, hogy igen, ez is valóban az lehet.

Fénykép-0037

Atacamit

Az atacamit egy réz-halogenid ásvány, az atacamit csoport tagja. Kristályait sokszor csak nagyítólencsén át nézve lehet csak igazán értékelni. Nevét a Föld egyik legkietlenebb vidékéről a chilei Atacama sivatagról kapta 1801-ben (vagy 1802-ben) Dmitri de Gallitzintól.

Fénykép-0002

Ragyogó sötétzöld színű ásvány. Kristályai prizmás termetűek, táblásak, nem ritka az ikerképződés, Gyakori a tűs, szálas, szemcsés vaskos kifejlődés.

Fénykép-0012

Képlet: Cu2Cl(OH)3
Kristályrendszer: rombos
Szín: fűzöld, smaragdzöld, feketésszöld
Porszín : almazöld
Fény: üveg vagy gyémántfényű
Átlátszóság : átlátszó vagy áttetsző
Keménység: 3-3,5
Hasadás : tökéletes
Sűrűség: 3,75 g/cm³

pAz atacamit sivatagi vagy félsivatagi körülmények között, tehát vízszegény környezetben képződik. Itt a rézásványok felszíni oxidációs övében képződik a többi halogenid ásvány is. Az atacamit a vulkáni kürtők közelében szublimáció útján, tehát a magmás eredetű gőzök lecsapódásával és megszilárdulásával képződik. Az atacamit gyakran társul a többi rézásvánnyal, például a malachittal, a kuprittal és a termésrézzel.

Fénykép-0053

Jelentősebb előfordulások: Atacama sivatag, Chile, Vezúv és az Etna, Olaszország; Burra Burra, Ausztrália, Mexikó és Arizona, Amerikai Egyesült Államok stb.

Fénykép-0038

Feltételezett hatásai: Az atacamite egy erős energiájú kristály. Gyakran használják az érzelmi gyógyulásra, Védőkőként is ismert. Használhatjuk a spirituális látásmód serkentésére, de segíti a vizualizációt is. A nagyfokú tisztaság köve. Megnyitja a magasabb rendű szívcsakrát, több feltétel nélküli szeretetet hoz az életünkbe.
Serkenti az immunrendszer működését. Fokozza a termékenységet. Áldásos hatású az idegrendszerre, segít túljutni a stressz helyzeteken, csillapítja az idegeket.

Fénykép-0017

Az atacamit összetéveszthető a malachittal. Sósavval végzett próba alapján lehet megkülönböztetni a két ásványt: a malachit pezsegve oldódik, az atacamit pedig nem. A régi, pici atacamit ásványomból (a párom segítségével) egy pici port levettünk és feloldottuk sósavban. Nem pezsgett. Biztos, ami biztos alapon, egy malachit kristályból is pár porszemet kapartam, hogy vajon pezseg-e. Pezsgett:-)

Fénykép-0025

Fénykép-0003

Epidot

Fénykép-0001

Az epidot a szilikátásványok közé tartozó ásványfaj. http://pongraczagnes.hu/ix-szilikatok/Elnevezésének eredete: francia közvetítéssel (épidote), a görög epidotos vagy epididonai szavakból (nyúlt megjelenésére utal).

Fénykép-0036

Prizmás kristályai oszlopos és sugaras halmazokban jelentkeznek.  Szerkezete a nezo- és a szoroszilikátok közötti átmenetnek tekinthető.

s-l1604

Az epidot monoklin kristályrendszerű, zöld, barna és sárgászöld színekben fordul elő. Metamorfózissal, márvány-gránit érintkezési övében, hidrotermálisan alpi típusú telérekben és hidrotermálisan elbontott kőzetekben képződik; jellemző társulásai: albit, prehnit és amfibol.
Fénykép-0022

Képlet: Ca2(Fe3+,Al)Al2(OIOHISiO4ISi2O7)
Kristályrendszer: monoklin
Megjelenés:    nyílt termetű, sugaras, fészkes
Szín:   sötétzöldtől a sárgászöldig
Porszín : szürke
Fény: üveg vagy gyanta fényű
Átlátszóság :  átlátszótól az átlátszatlanig
Keménység:   6-7
Hasadás :  bázislapokkal párhuzamosan (001 szerint) tökéletes, 100 szerint rossz
Törés:  kagylós
Sűrűség:    3,3-3,5 g/cm³

Fénykép-0009

Epidot feltételezett gyógyhatásai: Fokozza beleérző képességünket és együttérzésünket, erősíti az immunrendszerünket, javítja kiegyensúlyozottságunkat, erősíti kondíciónkat, segíti a test, lélek és szellem regenerálódását. Alkalmas betegségek megelőzésére, javítja a belek, a máj, és a tüdő működését is.

Fénykép-0027

Lelki területen az epidotnak tulajdoníthatóan gyorsabban felépülünk a sorscsapások és lelki megrázkódtatások után.

Fénykép-0008

Pozitív beállítódású embereknek ajánlott, mert felerősíti az optimizmust, azonban negatív hajlam esetén kerülendő, mivel ezt a szemléletet is tovább mélyítheti.

s-l1601

Számos hazai oldalon az epidotot az unakit szinonimájaként használják – helytelenül!

Fénykép-0035

Az epidot ásvány (szilikátásvány). Az unakit gránit (magmás kőzet, amelyben különféle ásványok fordulhatnak elő).
Az unakit átalakult gránit, amelyben három ásvány: a zöld epidot, a rózsaszín-narancs-vörös ortoklász és az általában színtelen kvarc együtt alkotja az unakitot. “Unakit (D) (Kő) húspiros ortoklászt tartalmazó epidotosodott gránit.”(Ásványnévtár,Bognár)

s-l1600
Olive Green EPIDOTE with Quartz Crystal
1.5 x 1.5 x 0.6 inch
35g
Xinjiang Province China
2012.04.12,

Wulfenit

Fénykép-0007

A wulfenit a szulfátok osztályába tartozó, ólom tartalmú ásvány. A molibdátok alcsoport tagja. http://pongraczagnes.hu/vii-szulfat-es-rokon-asvanyok/

s-l16001

Az ásványt 1845-ben nevezték el Franz Xaver von Wulfenről az osztrák természettudós tiszteletére.

Fénykép-0047

Tetragonális rendszerűen kristályosodik, gyakran tömpe, piramidális vagy tábla alakú kristályokkal. Előfordul viszont granuláris alakban is. A színe sárga, narancs, vöröses, ritkán barnás vagy zöldes lehet.

s-l1600

Képlete: PbMoO 4

Keménység: 2,75 – 3 (Mohs)

Ragyogás: gyantás

Hasadás: szabálytalan

Kitartás: törékeny

Fénykép-0013 k

Porszín: fehér

Fajsúly: 6,5-7,0  g / cm 3

Átlátszóság: átlátszó vagy átlátszatlan

pleokroizmus:  gyenge: narancs és sárga

egyéb: piezoelektromos

 

Fénykép-0005

 

A wulfenit előfordulása: Ausztriában,  Szlovéniában, Angliában, az USA-ban, Kínában és Mexikóban vannak jellemző lelőhelyei . Magyarországon a Velencei-hegységben (Pátka) fordulnak elő milliméteres kristályai.

Fénykép-0037

Hatása: A wulfenit hasznos az élet kevésbé pozitív aspektusainak elfogadásához, mert megakadályozza a kudarcot és a tehetetlenséget, ha negatív helyzetekkel vagy érzésekkel találkozunk. Hasznos azok számára is, akik érzelmileg kiegyensúlyozatlanná válnak. Ezt a kristályt használják az érzelmi elzáródások tisztázására, és a mindenféle blokkolt energiák elindítására.

Fénykép-0022

Támogatja a művészi kreativitást, mivel ösztönzi az inspirációt, és a kitartást is a művek befejezése során. A wulfenit eredetiséget, új ötleteket és koncepciókat hoz a vizuális, írásos és más kreatív művészek számára.

Fénykép-0035

A wulfenitet mindenféle fehér mágikus rituálékban is használják, mert azt tartják róla, hogy hozzáfér a múlthoz, a jelenhez és a jövőhöz, hogy segítse a kommunikációt és kapcsolatot a szellemvilággal, mivel ez a kő könnyedén és gyorsan mozog a fizikai szintről a lelki, intuitív vagy spirituális szintre.

Fénykép-0017

A wulfenit segíti a méh gyógyulását a szülés után vagy a vetélés után. Ez egy kiváló kő a sejtmemória javítására és a teljes fizikai és szellemi megújuláshoz. A wulfenit stimulálja az anyagcserét, és fokozza a szexuális működést és az örömöt.

Fénykép-0004

A wulfenit ólmot tartalmaz, ezért körültekintően kell használni.

s-l16002

WULFENITE
* yellow-orange little crystals on matrix *
* nice specimen from classic locality *
size: 37 X 26 X 15mm
weight: 21g
origin: Mežica, Slovenia

Fénykép-0036

Kalkantit

Fénykép-0007

Kalkantit a réz-szulfát pentahidrátja. Neve a görög khalkosz és anthosz szavakból származtatható le, az összetétel jelentése: „rézvirág”. A kalkantit leginkább a CuSO4.5H2O képlettel írható le.

s-l1600K

Az ásvány kék vagy kékes-zöld színű, vízben oldódó szulfát ásvány. Leggyakrabban a réz lelőhelyek oxidációs zónáiban fordulnak elő. Jó oldhatósága miatt elsősorban a száraz éghajlatú helyeken fordul elő. A kalkantit triklin rendszerben kristályosodik. Rövid prizmaszerű vagy vastag táblaszerű kristályokat képez. Emellett lehet ömledékszerű, szálas, darabos vagy szemcsés habitusa is. Általában üvegfényű.

Fénykép-0024

A kalkantit az egyik legjelentősebb képviselője a hidratált szulfát ásványoknak. Hozzá hasonló ásványok még a jokokuit (MnSO4.5H2O), siderotil (FeSO4.5H2O), vagy a pentahidrit (MgSO4.5H2O).

Forrás: Wikipedia

Fénykép-0010

Ásványosztály: szulfátok és rokon vegyületek
Kristályrendszer: triklin
Kristályalak: elsősorban cseppköves bekérgezések, kristályosan ritka
Szín: kék, égkék, néha kissé zöldes árnyalattal
Fény: üveg
Karc: színtelen
Keménység (Mohs-féle): 2,5
Hasadás: tökéletlen
Törés:kagylós
Sűrűség :2,1-2,5 g/cm3
Keletkezés: rézércek oxidációs övében másodlagos
Fontosabb lelőhely: Bisbee, Arizona, USA, Chuquicamata, Chile, Rio Tinto Spanyolország, a Rammelsberg bányák Herzsabányán Nagybánya mellett, Selmecbánya, Hodrushámor, Körmöcbánya, Nandrás, Szomolnok, Úrvölgy
Egyéb jellegzetesség kereskedelmi neve: rézgálic

Fénykép-0017

A réz-szulfát (vagy réz(II)-szulfát, rézgálic, INN: copper sulfate) a réz egyik leggyakoribb vegyülete. Formálisan a réz(II)-oxid és a kénsav reakciójából származtathatjuk. Kristályvizes alakja (CuSO4·5H2O) kék színű kristályokat alkot (régies név: kékkő), a kristályvízmentes forma vegytisztán fehér por, a technikai tisztaságú a szennyeződéstől függően szürkésfehér, esetleg halványzöld. A vízmentes formák újra kék színűvé válnak a vízfelvétel során.

Fénykép-0018

Vízben jól oldódik, vizes oldata kék színű. Felhasználják a fémek galvanizálásához, növényvédőszerként (fungicid), illetve a kristályvízmentes alakját víz kimutatására (például abszolút alkoholban). Szintén használja a vegyipar, műtrágyaipar, bőr -és textilipar valamint egyes kozmetikai szerek is tartalmaznak réz-szulfátot.

s-l1600A

Fénykép-0019

A réz-szulfát – hasonlóan más rézsókhoz – mérgező hatású, de a szervezetbe a tápcsatornán keresztül nehezen kerül be, mert a gyomorba bejutva hányást okoz. Halálos adagja 8-12 gramm.

 

Hatása: Bár jó néhány angol nyelvű oldalon lehet olvasni arról, hogy a kalkantit kitűnő hatással van a torokcsakrára, segíti a kommunikációs képességeket, metafizikailag a betekintést és a  pszichés ráhangolódás stb.
DE!
Ami mérgező, az mérgező!

Semmilyen formában nem használnám, másnak sem javaslom.

Fénykép-0030

Amivel egyébként találkozni lehet, az igen nagy valószínűség szerint szintetikus kalkantit. Vízben jól oldódik, ezért száraz környezetben kell tartani az otthoni gyűjteményben is.Fénykép-0001Az itt bemutatott kb. 15-20 éves kalkantit kristály szintetikus és a 2017 év elején Szlovéniából érkező szelenittel kevert kristálydarabok valószínűleg ugyancsak szintetikus előállításúak.

Fénykép-0028

Fénykép-0030

Apofillit/fluorapofillit

Fénykép-0042

A fluorapofillit a szilikátásványok közé tartozó ásvány. Tetragonális kristályrendszerben szabályos négyzetes prizmákban, kettős piramisokban (dipiramis) jelenik meg, de ritkábban előfordul megnyúlt prizmák vagy táblás, lapos kristályalakban. Tömeges előfordulásban szemcsés. Hevítésre víztartalmából veszít. Neve a görög apophyllios szóból származik, ami apró táblácskákban való megjelenésre utal. Gyakran a zeolitcsoport ásványainak társaságában található.

s-l1600

Kémiai összetétele:
  • Kálium (K) = 4,3%
  • Kalcium (Ca) = 17,7%
  • Szilícium (Si) = 24,7%
  • Fluor (F) = 2,1%
  • Hidrogén (H) = 1,8%
  • Oxigén (O) =49,4%                                   /Forrás: Wikipedia/

Fénykép-0001

Képlet: KCa4Si8O20F × 8(H2O)
Kristályrendszer: tetragonális
Osztály: Szilikátásványok
Alosztály: Filloszilikátok
Csoport: Apofillitcsoport

Fénykép-0027
Megjelenés: négyzetes prizmák, dipiramisok
Szín: színtelen, fehér, rózsaszín, sárgás, zöldes
Porszín: színtelen
Fény: üveg vagy gyöngyházfényű
Átlátszóság: átlátszó vagy áttetsző
Keménység: 4,0-5,0
Hasadás: kitűnő
Törés: egyenetlen
Oldhatóság: a sósav oldja
Sűrűség: 2,3-2,4 g/cm³
Különleges tulajdonság: a lángot lilára színezi

Fénykép-0017

A legelterjedtebb fluorapofillittől eltérő változatok:na hidroxilapofillit és a nátroapofillit.

Neve görög eredetű arra utal, hogy melegítésre vízveszteség mellett kis lemezkékre hasad. A lángban, forrasztócső előtt, először finom levelekre oszlik (innen Haüytól a neve: apophyllizein = levelekre oszlani) és azután megolvad. Elsősorban bazalt esetleg más vulkanikus kőzetek hólyagüregeiben vagy hidrotermális telérekben fordul elő. Indiában Mumbai (Bombay) közelében gyönyörű példányai kerülnek elő más zeolit és egyéb ásványok társaságában. Egyéb lelőhelyek: Nagy-Britannia, Németország, Kanada, USA, Mexikó, stb.

Fénykép-0032

Hazai előfordulásai : Recsk környékén a kiömléses magmatikus kőzetek üregeiben található. Vindornyaszőlős mellett a Kovács-hegy bazalt kőbányájában zeolitos hólyagüregekben és vékony fehér erekben kvarcszemcsékkel alkot ásványtársulást. A Balaton-felvidéken jellemző, a Sarvaly-hegyen létesített kőbányában ugyancsak bazalt alapkőzet üregeiben találhatók fennőtt apofillitkristályok a zeolitcsoport több ásványának megjelenése mellett. Diszel községtől (Tapolca része) keleti irányban a Halyagos-hegy bazaltos kőzeteit több kőbányában feltárták, itt a phillipsitkristályokon fennőve élénken csillogó apofillit található. /Forrás: Wikip./

Fénykép-0002 Fénykép-0011 Fénykép-0013

Lelki, mentális hatása: A magas víztartalma miatt az apofillit hatékonyan vezeti az energiát. Jelenléte egy helyiségben erősíti az energiákat, mivel a rezgéseket hatékonyan közvetíti. Az apofillit lehetővé teszi, hogy kívülállóként szemlélhessük a saját viselkedésünket, s kijavítsuk benne mindazt, ami hiba vagy visszatetszést keltő.Ez a spirituális kő fokozza a tisztítást és a megérzést, valamint képessé tesz a jövő eseményeinek megismerésére. Kitűnő a kristályból történő jósláshoz.

Fénykép-0029

Az igazság köve: segít megismerni a valódi énünket, s azt megnyugtatni a világnak is. Mentálisan nyugtató hatása van. Hatékonyan csökkenti a stresszt, feloldja a mentális blokkokat és a negatív gondolkodás mintákat. A légzőszervekre hat. Hatástalanítja az allergiát, erősíti a nyálkahártya és a bőr regenerációját. /Nem helyettesíti az orvost!/

Fénykép-0030
Crystal APOPHYLLITE Minerals specimens India #OT3300
Dimension : 6X3.5 cm
Weight : 39 gm
Found in : Aurangabad, Maharashtra, India

s-l1602

 

Piromorfit

Fénykép-0063

A piromorfit egy foszfát ásvány, az apatitcsoport tagja. http://pongraczagnes.hu/v-foszfatok-es-rokon-vegyuletek/

Leggyakrabban, sötétzöld, világoszöld, sárga, barna színekben fordul elő, de szürkés vagy átlátszó is lehet.

Fénykép-0027

Kémia képlete: Pb 5 (PO 4) 3 Cl

Kristályosodás: hexagonális

Keménység: 3,5 – 4

Fajsúly: 7,04- 7,14

Karcolási pora: fehér

Ragyogás: gyantás, viaszfényű

Átlátszóság: áttetsző

Fénykép-0023

“Piromorfit Pb5(PO4)3Cl Krist.: hexagonális. Kristályai zömök vagy nyúlt prizmásak, tűsek, hordó alakúak, táblásak vagy dipiramisos termetűek. …..Gyakran a prizmás kristályok párhuzamos nőnek össze, vagy sugaras aggregátumokat alkotnak. Sokszor bekérgezés, gömbös-vesés vagy cseppköves halmazok. Fiz.: rosszul hasad, törése egyenetlen, kagylós; K = 3,5, S = 7,04; barna és zöld árnyalataiban a leggyakoribb (zöld vagy barna ólomérc), de lehet még sárga, színtelen és fehér; karcolási pora fehér, viasz- vagy gyantafényű; áttetsző, átlátszatlan. ….. . Kém.: As → P helyettesítéssel teljes szilárd oldatsor létezik a mimetezit felé. ….Vált.: poliszférit (Ca-tartalmú piromorfit). Földt.-előf.: ólomérctelepek oxidációs övének jellemző másodlagos ásványa: Szabadbattyán, Pátka; Selmecbánya, Körmöcbánya (SK), Dognácska, Rézbánya (RO), Bad Ems (N), Cumberland és Derbyshire régiók területei, Leadhills, Wanlockhead (GB), Los Lamentos, Chihuahua (Mexikó), Bisbee, Arizona (USA). Ásv.társ.: cerusszit, mimetezit, goethit, smithsonit, anglesit, malachit, azurit. Felh.: korábban az ólom fontos nyersanyaga volt.”

Szakáll S.

Fénykép-0031

Másodlagosan, ólomérctelepek oxidációs övében, cerusszit, goethit és más másodlagos ásványok társulásában keletkezik.

 

Nevét 1813-ban J.F.L. Hausmann adta, a görög pur (tűz) és morpha (egyforma) szavakból, mivel olvasztás után egyforma kristályokká dermed. Ólomérc telepek másodlagosan képződő ásványa, 75% ólmot tartalmaz.

Fénykép-0042

Hatása: A Piromorfit fokozza, növeli más kristályok, ásványi anyagok energiáit.
A Piromorfit serkenti az új gondolkodásmódot, és különösen hasznos, ha egy-egy  irányváltásra van szükség.  Életerőt, vitalitást hoz a kihívások idején.

Fénykép-0053Azt mondják, hogy  a piromorfit vonzza a pénzt, az egyéb tárgyakat és a gazdagságot. Segíthet abban az embernek, hogy lássa a lépéseket ahhoz, hogy elérje céljait, ezért a “győzelem kövének” is becézik.

Fénykép-0074

Fizikai szinten a Piromorfit serkenti fehérvérsejtek termelődését és a B-vitamin  felszívódást. Használják hidegrázás ellen, és ínybetegségek esetén. Kiválóan alkalmas arra, hogy javítsa más kövek gyógyító hatását.

Fénykép-0037

Felhívjuk a figyelmét, hogy a gyógyító kristály jelentése lelki támaszként van bemutatva, nem előírások, és nem egészségügyi információk.

piro1

2014.04.17

2.0 x 2.0 x 1.5 inch

75g

 Daoping Mine, Guilin, Guangxi Province* China

piro3

Plumbogummit

s-l1601

Plumbogummit PbAl3(PO4)2(OH)5 H2O

“Fehér, szürkésfehér, aprókristályos bevonatok, bekérgezések, melyek legtöbbször 10-30 ľ m-es termetű romboéderekből állanak, illetve kvarckristályokon elszórva különálló, jól fejlett romboéderek fordultak elő a Pátka, Szűzvári-malom ércesedésének kvarcos-fluoritos telérkitöltéseiben, legtöbbször barna piromorfit társaságában. A legelső mintákat Nagy T. gyűjtötte 1993-ban, de a MAMIT 1996-os pátkai táborában is megtaláltuk. Az első kinézésre elég jelentéktelen anyagból a pontos meghatározást az idén végezte el az ELTE Ásványtani Tanszékén Zajzon Norbert geológus- hallgató.”
Szakáll Sándor
Geoda, 1997/3. szám

Fénykép-0021

A Geománián van még pár fénykép a Plumbogummitról (azok is Pátka), aztán hazai internetes forrásból azt lehet még megtudni, hogy ólommézgának hívták egykor. ( Viztartalmu ólomaliminium-foszfát; fürtös, cseppköves, veséded halmazokban találni a Bretagneban, a Rhome départementben, Georgiában. Sárgás fehér, zöld vagy barna szinü. K.4-4,5. Fs 6,3-6,4. Mézgához való hasonlatossága miatt kapta nevét. Forrás: Pallas Nagylexikon)

Fénykép-0041

A Crandallitcsoport tagja.

Fénykép-0044

Plumbogummit

Képlet: PbAl 3 (PO 4) (PO 3 OH) (OH) 6
Rendszer: trigonális
Szín: világoskék, kék, szürke-fehér, zöld, sárga
Ragyogás: gyantás, tompa
Keménység: 4-5
Nem fluoreszcens
Forró savakban oldódik.

Fénykép-0019

1819-ben fedezte fel Francois Pierre Nicolas Gillet de Laumont. Az elnevezése a latin “plumbum” az ólom, a tartalmára, valamint a megjelenésére,”gummi” az ínyre vonatkozik., amely időnként hasonlít a rágógumi bevonatára.

Kapcsolódó ásványok a piromorfit és a barit.

Fénykép-0036

Feltételezett gyógy- vagy energetikai hatásáról semmilyen információt nem találtam.
Kivéve ezt:-) Egészségügyi kockázatok:
Ólmot tartalmaz. Használata után mindig alaposan kezet kell mosni. Ne nyalja!
🙂
 s-l1600 0

Plumbogummit
12.06.02.
1.0 x 0.6 x 0.4 inch
Gongcheng, Guangxi province * China

Fénykép-0068

Gipsz és szelenit

A gipsz a víztartalmú szulfátásványok csoportjába tartozó ásványfaj. http://pongraczagnes.hu/vii-szulfat-es-rokon-asvanyok/

Fénykép-0006

  • Képlete: CaSO4·2H2O
  • Szimmetriája: monoklin (monoklin prizmás)
  • Sűrűsége: 2,32 g/cm3
  • Keménysége: 1,5-2 (a Mohs-féle keménységi skála referencia ásványa)
  • Hasadása: egy kristálytani sík mentén kiváló, másik kettő mentén jó
  • Színe: átlátszó/áttetsző, színtelen, fehér vagy sárgára, barnára, vörösre színezett
  • Fénye: üvegfényű, hasadási felületén gyöngyházfényű
    Fénykép-0011A gipsz a Mohs-féle keménységi skála második tagja: Mohs-keménysége 2, körömmel könnyedén karcolható, többnyire színtelen ásvány. A rétegekkel párhuzamosan kitűnően hasad.

Fénykép-0004

Az egyhajlású (monoklin) kristályrendszerben kristályosodik, kristályai jellemzően táblásak, de lehetnek nyúlt, oszloposak is. Igen gyakran ikresedik, ami azt jelenti, hogy két kristálya szabályos módon összenő.

Fénykép-0052

A gipsz nagy tömegei természetes úton főként a tengervíz bepárlódásakor kiváló sórétegekben (evaporitokban) keletkeznek. A tengervíz ugyanis nem csak a kősó alkotó ionjait tartalmazza, még ha azok a leggyakoribbak is, hanem a gipsz alkotóit is megtaláljuk benne.

Fénykép-0054

A gipsz elsősorban mint tengervízből kivált sóanyag kőzetalkotó ásvány. A töményülő tengervíz elsőként kicsapódó terméke. 25 °C-nál melegebb tengervízből azonban gipsz helyett anhidrit válik ki. Másodlagosan mindenhol képződik, ahol szulfidásványok oxidálódnak és Ca is jelen van a környezetben: például Gánton (Vértes) a bauxit pirites fedőagyagában, illetve a budai Kiscelli Agyag Formációban víztiszta, deciméteres nagyságú gipszkristályok, kristályaggregátumok találhatók.

Fénykép-0001

Gipsz mindenütt képződhet, ahol nagy a párolgás, így a sivatagokban is. Ott az elpárolgó vízből kiváló gipsz kristályai laposak, kerekdedek, rózsaszirmokra emlékeztetnek. Gyakran a sivatag homokjának szemcséit is magukba zárják, amitől sárgás-vöröses barna színt kapnak. Ez a gipsz változat méltán viseli a sivatagi rózsa nevet.

Fénykép-0018

Gipszváltozatok

A gipsz évezredek óta ismert ásvány, igen sokféleképpen hasznosítjuk. Tömeges változata az alabástrom, amely szobrok és dísztárgyak készítésére puhasága, könnyű megmunkálhatósága révén kiválóan alkalmas. Szintén tömeges, de rostos-szálas felépítése miatt selyemfényű gipszváltozat a szelenit, amit szintén dísztárgyak készítésére használnak. A gipszből készült dísztárgyakat természetesen óvni kell a mechanikai hatásoktól, hiszen az alacsony keménység miatt könnyen karcolódnak, sérülnek.

szelenit 89 FT

Hatása: A szelenit segít a megítélést és az előrelátást. Az áttetsző szelenitnek nagyon finom a rezgése, és tiszta tudatot biztosít. Gyógyítja a  gerincoszlopot és az epilepsziát Az agyi aktivitást fokozza és segíti a tudatosság kiterjesztését. Serkenti az agyi funkciókat, leginkább a koncentráció területén, segíti a szövetek regenerálódását, erősíti a gerinc- és csontrendszert, fokozza azok rugalmasságát és erősíti kötőszöveteit. Megelőző hatást gyakorol szellemi problémákra.

Fénykép-0021

A szelenit emeli a szellemiséget, isteni örömöt és játékosságot hoz életünkbe, hogy a világ Fény energiáját növelje.

Fénykép-0068

Fénykép-0010

Skolecit

A skolecit (vagy  szkolecit) egy kalcium alapú víztartalmú alumíniumszilikát, monoklin rendszerben kristályosodik. A szilikátok osztályán belül  http://pongraczagnes.hu/ix-szilikatok/a zeolitcsoport  tagja. Neve a görög féreg szóból ered, mivel melegítés hatására féregszerűen meggörbül. Vékony szálas tűs megjelenésű kristályai a jellemzőek de prizmás kristályai is előfordulnak, vagy tömeges halmazokban is megtalálható. Ékszerkőnek használhatják fel szép megjelenésű elemeit.

SCOLECITE

Scolecite from India

  • Képlete: CaAl2Si3O10·3(H2O).
  • Szimmetriája: a monoklin kristályrendszerben, piramisos kristályai kevés szimmetriaelemet tartalmaznak.
  • Sűrűsége: 2,2-2,3 g/cm³.
  • Keménysége: 5,0-5,5 (a Mohs-féle keménységi skála szerint).
  • Hasadása: jól hasítható.
  • Törése: egyenetlen törésű.
  • Színe: fehéres, halványabban színezett rózsaszínes vagy sárgás árnyalatokban.
  • Fénye: üveg, selyem fényű.Fénykép-0040
  • Átlátszósága: átlátszó vagy áttetsző.
  • Pora: színtelen vagy fehér.
  • Különleges tulajdonsága: piroelektromos, a lángban szálai csavarodnak.
  • Kémiai összetétele:
  • Kalcium (Ca) =10,2%
  • Alumínium (Al) =13,8%
  • Szilícium (Si) =21,5%
  • Hidrogén (H) =1,5%
  • Oxigén (O) =53,0 %

Fénykép-0011

Bazaltos kőzetek üregeiben találják, legszebben Indiában (Puna), aztán az Auvergne (Franciaország), Staffa sziget (Anglia), Farrö és Izland kőzeteiben.

Fénykép-0013

A Velencei-hegységben Nadap környékén az andezit repedéseiben selymesfényű sugaras-rostos halmazokban és sugaras szerkezetű gömböcskékben található. Kristályai hosszan megnyúltak, ikerkristályai is előfordulnak.Fénykép-0006

Nemesgulács mellett a Gulács-hegy kőbányáiban a nátrolit kristályok gyakran skolecitbe mennek át, de dezmin összenövésekkel is előfordul. Uzsa közelében a Nagyláz-hegy kőbányájában a bazalt hólyagüregeiben és breccsában a zeolitcsoport több tagjával alkot ásványközösséget.

Fénykép-0023

Hatásai: A szkolecit  elősegíti a belső békét, a  relaxálást és a meditálást. Magas rezgésű kristály,  amely erősíti a kommunikációt. Teljes mértékeben rezonál a harmadik szem csakrával, így mély megnyugtató energia áramlását teszi lehetővé az egész testben.

Fénykép-0012

Növeli a szív csakra energiáit, segít a spontán szeretet kimutatásában.a szerelmeseknek is segít kifejezni az érzéseiket szívtől szívig. Segíti a pihentető alvást, a tudatos álmodást és az álom visszahívást.  A Danburittal ötvözve azt az egyik legjobb módja az erőteljes tudatos álmok létrehozásának.

Fénykép-0037

Page 3 of 4

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén