harmincnyolc fok
pokol
a légrészecskék a fejünkre esnek
a tájból rettenve ég a zöld
és talán már önmagát sem hűti le az Isten
–
idebenn jó
a zene útját járom
meghitt pillangók repülnek szívemre
majd elszállnak
ha véget ért a dallam
–
hol vannak a gondolatok
az én világom elférne egy dalban
–
aludni kellene
–
odakinn a hőség már elfoglalt minden helyet
és nekem sincs semmim
csak te vagy
–
egyszer
egyszer régen
kislány-koromban
három vagy öt évesen
a térdemen forogtam
a szőnyegen
–
úgy pörögtek a minták
–
s akkor hirtelen
egy bálterembe értem
palotást jártunk
én csak egy férfit néztem
–
azután ültem és vártam
palotást jártak
a férfi elment
a szűk folyosón fáklya
–
lángoló üresség
–
látod
megöregedtünk
mire
rád találtam
2013.
Comments are closed.