Január 1-jén, a kora délelőtti órákban
Há Gábor, 54 éves, szalmatercsi lakos
a megyei kórház intenzív osztályán ébredt.
Hosszú ideig bámulta a mellette fekvő férfit,
akit kicsit kopasznak
és meglehetősen halottnak talált,
majd – miután minden kétséget kizárva
felismerte benne önmagát –
átgázolt a testtel töltött kórházi ágyon,
és a bezárt ablakon keresztül
elhagyta a szobát.

…láttad a rózsákat?
A szirmaik lehulltak sorra,
és tüskés ágaik között
reszketve bújt el a szél…

Há Gábor számára
összefüggéstelenné váltak az események.
Nem tudta meddig, merre járt,
de azt látta,
ahogyan a hideg a markába zárta a várost,
és a havat a háztetőkön tartva
a kéményekbe trombitált…
Az újságosbódé pultján Hírlap,
rajta cím, a cím alatt betűk:
“H. Gábort szilveszter éjjelén
szénmonoxid-mérgezéssel…”

Csíja, bogárka,
szunnyad a málna,
ring a levélke,
édes az álma…

Megenyhült az idő. A falusi temetőben
kásás hó toccsant a lábak alatt.
Gyávának érezte magát, amiért
kedvese, Margit nyomába lép.
A koporsó mellett egyedül nővére állt.
Aztán valahol hátul
meghallott egy beszélgetést:
– Nézted a koszorút?

Láttad a rózsákat?

A szirmaik lehulltak sorra…

…a szirmaik lehulltak sorra
és tüskés ágaik között
reszketve bújt el a szél…

Sárga levelek szálltak le lágyan
a fákról a föld felé,
amikor Margit házához ért.
Bentről kiszűrődött a nő hangja:
– A gyermek Gáboré…

Csíja, bogárka,
szunnyad a málna,
ring a levélke,
édes az álma.
Csíja, babácska,
angyali szárnyon
elmegy apácska,
várja a Fény…

…és Há Gábor megértette végre:
van élet a halál után.