A larimar kék pektolit.
A pektolit egy fehér-szürke ásvány, amely a szilikátok osztályába, ezen belül is a lánc-szilikátok közé tartozik. 1828-ban írták le először egy olaszországi Baldo-hegyen lévő lelőhelyről. Triklinikus rendszerben kristályosodik, a Mohs-féle skála szerinti keménysége 4,5-5. Elsődleges ásványként jelenik meg a bazaltok és diabázok hidrotermális üregeiben, a szerpentinitekben a zeolitok és a kalcitok között. Világszerte számos helyen megtalálható.
A larimar eddig egyetlen lelőhelye a világon a Domonikai Köztársaságban van, Barahona félszigeten. Megkülönböztethető, kék színét a réz-szennyeződéseknek köszönheti.
A pektolit kémiai képlete: NaCa2Si3O8(OH)
A larimar kémiai képlete: NaCa2Si3O8(OH) + Co,Cu,V
1974-ben a Dominikai Köztársaság dél-nyugati részén egy Norman Rilling nevű alkalmazott talált néhány szép kék követ, és megmutatta Miguel Mendez helyi geológusnak. Mendez megvizsgálta azokat, a pektolitokhoz sorolta be, és a féldrágakő nevét lánya, Larissa nevéből és a spanyolul tengert jelentő “mar” szóból larimarnak nevezte el.
Larimar – réztartalmú pektolit
Sűrűség (g/cm3): 2,84-2,90
Kristályrendszer: triklin
Keménység: 4,5-5 (legfeljebb 6)
Törése: egyenetlen
Kitartás: törékeny
Hasadás: tökéletes
Átlátszóság: átlátszótól az átlátszatlanig
Ragyogás: selymes
Szín: fehér, kékes fehér, kék, tengerkék, zöldes kék, szürkés
Porszín: fehér
A larimar az a kő, amelyet nem lehet megkapni háromszáz forintért.
Gyönyörű féldrágakő! Ha nem olvassunk arról, hogy az angyalokhoz kapcsolódik, vagy figyelmen kívül hagyjuk azt, hogy atlantiszi kőnek is nevezik, akkor is feltűnő a szépsége. (“Felfedezése után nem tudtak mit kezdeni a kővel, legtöbbször csak dísztárgy volt a helyiek házaiban. …Egy leleményes dominikai terjesztette el a történetet az elsüllyedt Atlantisz és a kő kapcsolatáról, és ő nevezte el Atlantisz-kőnek. Ezzel indult el a kő sikertörténete.” : – )
Legelőször Kuk Márta ásványokról szóló természetgyógyászati könyvében találkoztam a larimar (delfinkő) nevével. Aztán utána keresetem a neten, és persze, hogy szerettem volna ilyet, de ugyancsak drágának találtam, míg nem egy USA-ban lévő ásványkereskedőnél, megtaláltam a legolcsóbb megoldást 2015 októberében. Egy dollár alatt kínált két darab larimar gyöngyöcskét, s bár azóta sem találkoztam ilyen kedvezménnyel, de ez az eladó az első vásárlás esetén nem kért postaköltséget. Így lett két gyönyörű, aprócska, 8 mm-es larimar gyöngyöm az USA-ból.Az évek során az egyik gyöngyöt már “sikerült” elhagynom, a másikat sokáig az ékszereim között őrizgettem, aztán tegnap este elhatároztam, hogy felfűzöm egy labradorit gyöngysor közepébe.
Ilyen lett.
Miután az ember nem élhet larimartalanul, 2016 márciusában és áprilisában végre rászántam magam, és azt az ezer forint körüli összeget, amiért már lehet csiszolt követ kapni.
14.60 CTs NATURAL SKY BLUE DESIGNER LARIMAR OVAL CABOCHON
12.80-CTs- NATURAL-DOMINICAN-REPUBLIC-LARIMAR-PEAR-CABOCHON-LOOSE-GEMSTONE
A fenti két csiszolt kő Indiából érkezett, de itthon is lehet találni elfogadható minőségű és árú larimarokat. Aztán most, ahogyan “anyagot gyűjtöttem” a larimarról való ismereteim bővítéséhez, sikerült találkoznom azzal is, hogy bizony-bizony a larimar is “fényérzékeny” kő.
“A Larimar színe a nagyon világos kéktől a zöldes kékig terjedhet, a közepes égszínkéktől a “vulkanikus kékig”, hasonlóan a türkizhez. Ritkán szilárd színekben formálódik; a legtöbb kövek fehér körkörös marbling mintákat mutatnak. A kék szín réz nyomainak köszönhető. Egyes kőzetek az oxidáció és a vas jelenléte következtében zöld, vörös vagy barna foltokat is mutathatnak. A kevésbé fehér és mélyebb kék színekkel rendelkező kőzetek a legértékesebbek. A minőségi osztályozás szín szerint történik; fehér a legalacsonyabb minőség, míg a vulkanikus kék a legmagasabb minőség. Színe fényérzékeny, és erős napfény és hő hatására elhalványul.”
Nem tudom, mennyire erős napfény és erős hő hatására fakul meg a larimar színe, azonban várhatóan ez nem azt jelenti, hogy folyamatosan fekete dobozban kell tartani. Minek az ékszer, ha nem lehet hordani? De inkább valóban óvatosan bánjunk vele. A mostani fényképekkel nem igazán sikerült megjelenítenem a larimarjaim valódi színét, azonban ha halványodott is a színük az eltelt egy-két év során, nem számottevő módosulásról van szó. (Egyelőre.)Amit elmesélek még a larimarról, azon kívül, hogy való igaz, hogy az értékét a nagysága, a minősége (a szépsége) határozza meg, sajnos, ezt is hamisítják. Eddig sikerült megúsznom, hogy hamisítványt vegyek meg jó áron, azonban nagyon könnyen “bele lehet futni” hamisított ékszerekbe. Szerencsére azonban, nem tudják igazán jól utánozni ezt a féldrágakövet. A larimar ragyog, fénylik, mindig egyedi mintázatú és kevésbé homogén színű. Az utánzatok fénytelenek maradnak (és ez a fényképeken is jól felismerhető különbség.) Talán inkább legyen benne egy kis “zárvány”, főként ha a kő hátoldalán van, és az nem lesz olyan nagy “tragédia”.
A csiszolt vagy a vágott köveknél jóval olcsóbban be lehet szerezni az ásvány splittereket. Magam Kínából szerzem be. Megbízható eladóktól, és többnyire ott is licitálok rá. (Közben veszek még egy kis korallt vagy egy kis gyöngyöt 🙂 szóval lehet, hogy mégsem olcsó, az, ami olcsó…) de tény, hogy a larimar az larimar.
A feltételezett gyógyhatásaival kapcsolatban, semmilyen személyes megosztható információm nincsen, csak az, ami neten van (itthon és máshol). Végül is azért szeretem a larimart, mert légiesen szép.
Feltételezett hatásai: A larimar spirituális kő. Új dimenziókat nyit meg, ösztönzi a Föld fejlődését. Szeretet, békét sugároz, erősíti a nyugalmat. Segít könnyen mély meditatív állapotba jutni. Könnyíti a kapcsolatfelvételt az angyalokkal, kitűnő kő azoknak akik a lélektársukat keresik. Harmonizálja és fokozza a szervezet öngyógyító erőit. Főleg a porc és torok betegségeire hatékony; oldja az energiablokkokat a mellkasban, a fejben és a nyakban. Ugyancsak előnyös rátenni a betokosodott ízületekre és elzáródott artériákra. Élénkíti az agy tevékenységét. Erőt ad ötleteink megvalósításához, segíti a szellemi növekedést. Kilendít passzivitásunkból, javítja tetterőnket. Belső nyugalmat ad. A félelem, a szenvedés, és az eltúlzott érzelmek feloldásában segít. Olyan időszakokban, amikor sok stressz ér bennünket, vagy elkerülhetetlen változások történnek, lehetővé teszi, hogy nagy lelki nyugalommal nézzünk szembe a kihívásokkal. A larimar nyugalmat és kiegyensúlyozottságot hoz az életünkbe, ugyanakkor újra előhozza belőlük a játékos és örömteli gyermeki énünket. Támogatja a konstruktív gondolkodást és a kreativitást. Megtisztítja a test meridiánjait. A nőknek segít újra összhangba kerülniük az ösztönös nőiességükkel.
Comments are closed.