Ábrahám Béla azonos című festményéhez

alul a puszta
felül felhő-tenger
lebegő fényeken száll fel egy sóhaj

szürke gém
áll
az ág hegyén

szürke gém
amíg bordóba
meleg-barnába öltözött az ég
addig rád a Nap sötét gyász-ruhát adott
veled fázik a rét
és veled fáznak a meg-nem-született csillagok
szürke gém
veled fázom én is…
de ha egyszer véget ér a tél
meglásd
szárnyra kapunk majd
és lebegő fényeken felrepülünk
a meleg-barna égen
mint az egyszeri sóhaj…
(… a párod
tán rodoszi luxusnyaralásra vágyik
de elég
ha eljuttok a fészekrakásig
és lesz víz és lesz élelem…)

én…
… már régen nem vágyom semmire…
csak az Istent szeretném látni …
…
alul a puszta
felül felhő-tenger…
szürke gém
apró bíbor-imákon
mind
áttelelünk majd

2013.

Ábrahám Béla az Evokáció 2 pályázat eredményhirdetése után volt olyan nagylelkű, hogy “kiegészítette” a díjazást, amit aztán Vázsonyi Judit eljuttatott hozzám.  S talán mondanom sem kell, hogy azóta is igen nagy becsben tartom az “Áttelelés”-t.