V. fejezet

Huszonegyedik kép

Sir Arisztid. De lehet, hogy Aristid. Angliában élt.
A korszakkal és az évszázaddal mind a ketten bajban vagyunk. A XVI. századtól a XIX.-ig lehet bármi. Őt magát kétféle alakban látom.
Az első képen tekintélyes a megjelenése. Hosszú, sötét, malaclopó-szerű kabátot visel. A fején kalapja, érdekes, magas. Nem túl széles, de nem is keskeny karimája van. A haja hullámos, félhosszú, barna. Fehér fodros a zsabója. (Azt hiszem, így hívják azt az előkét, ami az ingnyakból a mellényre kilóg.) Selyem mellénye van. Mintás. Rajta óralánc, amely a zsebből, azt hiszem, a gombig fityeg.
Magas, de inkább nagy termetű, mint kövér. Mindazon által a tekintélyes szó testét is megilleti. Az egész megjelenése sugározza az adott társadalomban lévő megbecsült helyét.
Sir Arisztid alkímiával foglalkozott. A látomásait írta le, de ezek soha nem láttak napvilágot.

A második kép már siralmas. Egészen tisztán látok egy pincehelyiséget. Rendetlen, koszos, ablaktalan. Fáklya világítja meg, amely kormos füsttel ég. Lehet, hogy hátul a polcokon különféle üvegecskék vannak, de oda már nem ér el a fény. Ami biztos: egy egyszerű, megmunkálatlan faasztal. Az asztalon lúdtoll. Tintatartó. Pergamenszerű, sárgás lapok. Az írás szépen indul, aztán a betűk megnőnek, ákom-bákomok lesznek. Pacák vannak alul a sárga lapon.
Arisztid lefogyott. Arca beesett. Termete is mintha kisebb lenne. Sovány, vézna. Szakállat visel, haja csapzott. Nem ősz, hanem sárga, fakó színe van. Egy ing van rajta, az is sárgás, megviselt.
A sarokban guggol, majd fel-alá járkál. A fáklya sercegve ég. Fölötte feketén kormos a fal.
Lefekszik egy priccs-szerű helyre a pincében. Arisztid meghal.
Szolgálók találják meg. Kiviszik. Az egyikük fehér főkötőben van. Ő szedi össze a sárga lapokat. Az udvaron tüzet gyújt, és más holmikkal együtt elégeti.

Kora reggelről írom a képeket. Nehezen kapok levegőt. Sírás kerülget. Nagyon fáj látnom azt a tüzet és az égő tekercseket.

Minden ember, vagy csaknem minden ember életében bekövetkezik egy olyan pillanat, amikor azt hiszi, élete, földi pályafutása értelmet nyer. Pedig ez nem így van. Csupán önbecsapás, ha bármely dologról azt hisszük, vagy bármely dologra azt mondjuk, hogy én itt e földön ezért vagy azért éltem. Földi életünk összes értelme annyi, hogy Isten szeretetre tanít minket. Ne lelkesedj, hát, túlzottan nemes földi eszmékért, vagy célokért, mert a földi lét értelmét odaát már teljesen más megvilágításban fogod találni. De tégy meg mindent, amit itt a földön jó szándékkal és saját akaratodból megtehetsz, hogy Isten szerető fényét embertársaidnak közvetíthesd.

Sir Arisztid, azt kérte, hogy az ő képét külön jelenítsem meg. Én pedig így teszek. Ezért a képeket fejezetekre osztom, és a huszonegyedik kép külön fejezetben lesz itt A Végzet Könyvében. Neki. Mert úgy érzem, hálával tartozom ezekért a képekért és magyarázatokért.

Sir Arisztid, Isten békéje legyen a Te lelkeddel.